1958. február 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
165
l 4 - 10 a főváros tulajdonát legyenek. Hozzáteszi még azt is, hogy az állami intézmények és vállalatok birtokában lévő olyan területek, amelyeknek az illető intézmények és vállalatok birtokában való meghagyása nem megokolt, a főváros tulajdonába visszabocsátandók. A visszabocsátás felöl a Népköztársaság Elnöki Tanácsa határoz. Tehát azt a gondolatot, amelyet Köböl elvtárs tanácsi vonatkozásban felvetett, mi a fővárosi törvény vonatkozásában szintén szükségesnek tartjuk, és ezzel kapcsolat a javaslatunk az, ho y ez fogadtassák el. Most már megállapítjuk azt, hogy a mai jogrendszerben a főváros nem tulajdonosa a területén lévő telkeknek, - az üres telkeknek - hanem a kezelője. Ez a konstrukció áll fenn. Egész világos, hogy a legegyszerűbb megoldás a tulajdonjogi megoldás volna, hogy tudniillik a városnak ás a községnek a területe a községé, amennyiben nem az államnak valamilyen intézményéé, egyszóval* nincsen más irányban lefoglalva. Hiszen a község lényege az, hogy egy bizonyos területen él egy bizonyos lakosság. A tulajdoni konstrukciót azért is megfelelőnek tartom, mert ez a legegyszerűbb, azonkívül pedig nincsen ellentétben a mi jogrendszerünkkel, hiszen a mi jogrendszerünk al tulajdonjog fogalmát még ma is ismeri. Ha azonban mégis felvetődnék az a kérdés, hogy a szocialista ideológia szempontjából, vagy politikai szempontból aggály volna abban a tekintetben, hogy nem tudnánk elfogadtatni a legilletékesebb és a legfelsőbb szervekkel ezt a - nézetem szerint egyedül helyes - megoldást, hogy a község elsősorban legyen tulajdonos a területei felett, és ezt a kezelői konstrukciót kívánják fenntartani, - amely mögött tulajdonképpen az áll, hogy minden terület az állami - akkor is azonban szükség van erre, és anélkül kár telekpolitikával foglalkozni, akkor ki kell mondani, hogy a községeknek - tehát adott esetben a fővárosnak - a kezelési jogkörét A&s' *. ***** « -V ■&&***** \ \ •cr
