1956. augusztus 30. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

132

I __ ra*» x©.. &#« --.-mg j fc - 4 0 /a - | Radnóti elvtárssal kell még vitatkoznom, aki azt mondta - legalábbis én úgy értelmeztem - hogy tömegével jelentke­zik olyasmi, hogy a társadalmi ellenőrök saját pozíciójukét igye­keznek védeni, arai gyakorlat'Ing valóban azt jelentené, hogy köny- fiyebben jutnak hozzá üzletegységeinkben kevésbé kopható árufélesé­gekhez. Ss ma már ninos igy, Radnóti elvtárs. Több alkalom al hoztunk jelentést a VB elé arról, hogy egyes társadalmi ellenőrök - akkor is csak egyesek, de nagyobb számban, mint ma - jelentkez­tek úgy, hogy ők ne legyenek kénytelenek sorbaállni, vagy könnyű­szerrel juthassanak hozzá nehezen kapható cikkféleségekhez. Voltak tehát esetek, amikor erre a célra akarták felhasználni társadalmi ellenőri igazolványukat. Ma már nagyon ritkán fordul elő ilyen visszaélés, - hiszen ezt nyugodtan nevezhetjük visszaélésnek. Leg­utóbb a Garay-téren történt egy ilyen eset. ^zt azonban meg kell állapítanunk, hogy az ilyesmi semmiképpen sem jellemző e társadalmi ellenőrök munkájára. Mi nagyon megbecsüljük a társadalmi ellenőrö­ket, ráért önzetlenül igen kiváló munkát végeznek. Persze, 3000 társadalmi ellenőr között előfordulhat 5-10 ilyen eset is - bár ennyi nem fordult elő az utóbbi két esztendőben^ de ez még^pem jel­lemző a társadalmi ellenőrök munkájára. Egyetértek Vajdainé elv társnővel abban, ho y jé a Híradó, mi is jónak tartjuk. Mindenesetre kösz "nőm az elvtársak N figyelmeztetését, hogy foglalkozzunk többet a közegészségügy le ér­desével. Tervbe is vettük ezt, különören akkor, amikor a Nagybuda­pesti Pártbizottság külön is felhívta erre a figyelmünket az aktiva- ! értekezleten. Beszéltünk már erről az égés ségiigyi állandóbizott­sággal, 4k Kende elvtárssal is. Ezt a kérdést együtt fogjuk meg­tárgyalni és közösen fogjuk az ellenőrzéseket végezni. Megpróbá- 1 unk mindent elkövetni, hogy ezen e területen még ?gyobb ered­ményt érjünk el. A múltban is foglalkoztunk a közegészségügy ti2

Next

/
Thumbnails
Contents