1956. május 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

181

I-4- Í v Hozzászólók: Radnóti György, Pesta László, Harrer Fe­rend, Gárdonyi Jenő, Bajnok Zsolt, Szabó László, Ránki Jossefné, 3ej- ter Gy's-rgy, Szenes Imre, Mikó József, Molnár János, Az előadónak a kérdésekre adott válasza után Harrer Fereno a Fővárosi Tanács VB munkájúról azólóinfoniáoiók kérdésével taglal! kozott; Radnóti György az információ jelentőségéről beszélt az ügyé­szi munkával kapcsolatban. Gárdonyi Jenő felhivta s figyelmet arra, he,y a szakigazgatási szervek vezetői nem informálják megfelelősn a sajtócsoportot nz aktuális esemény ékről s ennek következtében 9$$. bz ujsá; írók tudósításai sem megfelelők, vagy pl. ne. 1 tudnak reazt- venni az egye*: Ab—k ülésein. Kérte, hogy a Vb vezetői nagy külföldi utazásaik után fogadják «z újságírókat, Ez után nyilatkozatát olva­sott föl, amelyben kérte, hogy a VB-ülénein, - ahol régebben rendszere- N sen rásztvett - újból részt vehessen, bajnok Zselt arrólbeazélt, hogy u sajtó csoport munkája csak akkor xog ignzun megjavulni, ha belső ós külső informáltságát egyaránt megjavítja, A küls informá­lódást csuk u^y lehetne előse :iteni, hogyha a kerületi aajtó- éa információs előadók teljes munkaidejüket a sajt©munkával tölthetik ki, Javasolta, hogy a korületi sajté előadókat havonta legalább egy értekezletre hívják össze. Az aktuális eseményeknek időben való megjelentetése érdekében kérte, hagy jávőben a V3—'Ülésekről irott cikkeket ne kelljen jóváhagyás céljából bemutatni, hanem elegendő lejyen egy szóbeli megállapodás is. Szabó László annak a meggyőző­désének adott kifejezést, hogy a Szabad llép és a Végrehajtóbizottság kapcsolatán feltétlenül javítani kell. Javasolta, hegy a V3 dolgoz- zen ki hosszúlejáratú cikk-tervet, a VI tagjai által Írandó oikkek- re vonatkozóan. ígéretet tett arra, hegy a Szalad Nép szerkesztősé­gében, s tanácsokról alt erjedt rossz véleményt igyekszik megváltoz­tatni. Ránki Józsefné szintén javasolta, hegy havonta egyszer tart­sanak so ,it í-inf ormáéi ót a sajtó előadóknak. Bej tor György hozzászó­lásában rámutatott arra, hegy a kerületek információs cikkeinek semmibevétele vezette rá a kerületi vezetőket arra, hftgy a sajtó­információs előadókat más munkát rületen vegyék inkább igénybe. Szenes Inre véleménye szerint a sajtócsoport munkája csak akkor Tesz" igaz'in kielégítő, he nemcsak a pozitiv, hanem a negatív je­lenségekről is informálja a sajtét, I.Iikó Jéz3of a ssjtéosoport ügyrendi feladatain túlmenően a Végrehajtóbizottság kollektív pro­paganda munkájának szükségességéről beszélt. Molnár János egye3 kérdésekre vál-szolt és kérte a határozati javaslatok "elfogadását. Miké Jézsef ujabb hozzászólásában kérte, hogy a MTI ós az Esti Budapest munkatársai állandó meghívottak legyenek a VB ülésein, a többi napilapok munkatársait pedig esetenként liivják meg. Peng­te rúoz talmién elnöki ösözefoglalójában értékelte a sajtócsoport munkáját,"amely sokat fejlődött as utóbbi időben, de amelyen nég igen sokat kell javítani. Javasolta, hogy a VB az előterjesztett határozati javaslatokat ne fogadja el és utasítsa a sajtócsoportot, hogy a vita során elhangzott észrevételek figyelembevételével dol­gozzon ki uj határozati javaslatokat a VS legközelebbi ülésére* Foglalkozott a sajtó és a Tanács kapcsolatával éc Gárdonyi Jenőnek, ! a Magyar Nemíet munkatársának 4-0 éves újságírói működése alkalmá­ból hosszú életet és eredményes munkát kívánt, 4i7 ““*» . . .*»

Next

/
Thumbnails
Contents