1955. augusztus 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

16

i- 2 ­nen tudnak a szülőt háznak elég segitséget adni a tanulók otthoni munká­ja ellenőrzéséhez© A kerületi oktatási ©.„tó-ílyok sem irányították még megfelelően az igazgatókat,- hogy a munkás származású tanulókkal eredmé­nyesen foglalkozzanak, A kerület eredményein belül általában 0,1 - 0,15-dal a kerületi átlag alatt marad a munkástanulók tanulmányi eredménye. A lemaradás fői azokban az ismeretekben és készségekben jelentkezik, amelyek megkívánjál a családi otthon állandó és rendszeres kulturhatasát /bőssé lgetés, nyete tan, történelem, irodalom/. A rétéi tárgyaknál /számtan, fizika, kémia/ a lemaradás kisebb mérvű, sőt egyos helyeken eléri az iskola átlagát. Pl. a VB. határozata alapján tartott egyik szakmai ankéten számtanból és’ né. tanból a Gyali-uti általános iskola munkástanulóit minősítették a legjoT felkészültségüeknek. A +anév elején a jobboldali elhajlás ta’ ■7 ", pL raszt tanulók támogatásának csökkenésében in megnyilvánult. Több te. pedagógusainak közreműködésével ezért kivitettünk október hó folyamán módszeres útmutatót a munkás és paraszt tanulókkal való foglalkozás meg­javítása érdekében. Az útmutatót igazgatéi és tantestületi értekezleteken kellett ne. beszélni. Hiba volt, hogy az útmutatót csak a kerületi oktatási osztá­lyoknak küldtük neg, a nevelők azt közvetlenül nem ismerték nog, igy en­nek csak egyes részletei valósultak meg. A munkástanulókkal való törőd' csak a márciusi K.V. határozat óta kapott lendületet. Egyes iskolákban a munkástanulók átlaga elérte, sőt felül is múl4 az iskola átlagát az igazgatók jó irányitó és ellenőrző munkája, valami; a Szülői Munkaközösség segítsége révén. /Pl.Homok-utcai, Kund-utcai ált, iskola stb./ Az eredmény elérésében komoly szerepe van mindenütt a nap­köziotthonok jó munkájának. Tovább kell törekednünk, hogy a napközio+th: vezexői a legkiválóbb, leglelkesebb nevelők legyenek, As uj fizetéti ctó' zés a napköziotthonvezetők illetményeit rendezi, szabadságidejük azonsai még mindig kevesebb, mint a többi neveli 2./ Középiskolák oktató munkájának általános tanulmányi fejlődése óvről-évre jobb. /2,sz. melléklet/. Az általános tanulmányi áting őrrel ko dósét a következő okokra vezetjük vissza: az általános iskolából egyre megbízhatóbb alapismereteket hoznak magukkal a tanul éle a középiskolába; az iskoláztatási munka az utolsó két évben erősen megjavult; felszabadu­lásunk 10. évfordulójának megünneplése a tanulmányi munka neg javítás á t 1 eredményezte. A legtöbb középiskola felszabadulási tanulmányi vo senyt illetve pályázatot hirdetett. Ezek felkeltették az érdeklődést a Rákosi Mátyás tanulmányi verseny és az Arany Dániel matematikai tanulmányi ver­seny iránt, amelyekben a budapesti középiskolák tanulói igen figyelemre­i ‘ k; Mm . . I _ nr

Next

/
Thumbnails
Contents