1955. augusztus 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
15
Megtárgyalva: az Oktatási Állandó Tárgy: Jelentés az 1954-55. Bizottság augusztus 2-i ülésén. iskolai év oktató-nevelő munkájáról. Tisztelt Végrehajtóbizottság! J) Az 1954-55. iskolai év hazánk felszabadulásának 10 éves évfordulója jegyében folyt lo. Ennek kedvező hatása az oktató-nevelőmunka minden területén megmutatkozott. A tanév mégsem volt zökkenőmentes. Az év első * felében a jobboldali elhajlás hatására pl. lazult a munkafegyelem, nem foglalkoztak eléggé ; munkás és paraszt tanulókkal, az oktató munka túlzott előtérbe állitása mellett elhalványult a világnézeti nevelés, a;hazo- fias nevelést bizonyosfoku múltbafordulás jellemezte stb. Mindezek veszélyeztették oktaté-nevelőraunkánk eddigi eredményeit, s a további fejlődést komolyan akadályozták, pártunk Központi Vezetőségének március 4-i határozata londületet adott a tanév sikeres befejezéséhez. A budapesti nevelők általában nagy lelkesedéssel fogtak hozzá a márciusi határozat végrehajtásához* A pedagógusok a fizetésrendezésben pártunk és Kormányunk megbecsülésének fontos jelét látják, Bud£pest Főváros Tanácsa Végrehajtóbizottságinak a pedagógusok helyzetének megjavítására vonatkozó határozataiban a pedagógusok a Tanács gondoskodásának, megbecsülésének bizonyítékát látják. Az 1954-55. iskolai év oktaté-név elő munkáját az értelmi nevelés, az erkölcsi-politikai nevelés, valamint az irányité, ellenőrző munka alakulása szempontjából vizsgáljuk. I. Értelmi nevelés. 1*/ Az általános iskolák számszerű tanulmányi eredménye a múlt é- vit”l alig tér el. /l.sz. melléklet./ Az 0,01-os csökkenés mellett a tanulók tárgyi tudása alaposabb és szilárdabb lett. A szakmai továbbképzés hatása következtében a nevelők tanítási módszere tovább fejlődött. Egyidejűleg megnövekedtek az ifjúsággal szemben támasztott követelmények. Az elbírálás reálisabb lett. Az elapism™ : tek és készségek fejlesztésére iskoláink ebben a tanévben nagyobb gondot fordítottak, különösen az olva- sís, irás és számolási készség fejlődött, azonban a helyesírási készség még mindig nem kielégitő. Hiba, hogy a felső tagozatban nagyrészt a tanterv és az óratervek hibájából a kószségek tervszerű továbbfejlesztésére még mindig nen fordítanak elegendő időt, A V.B. határozatai alapj,'ín megszervezett felszabadulási tanulmányi versenyek igen jó hatással voltak az oktató munka alakulására. A kerületek eredményeit vizsgálva a legjobb tanulmányi eredményt az I., II., tehát polgáribb jellegű kerületekben, a gyengébb eredményt pedig a XX., XXI., XIII., tehát erősen munkás jellegű kerületekben találjuk, Véleményünk szerint ezekben a kerületekben a pedagógusok még mindig p ^ _ _ _ _____ I */ i