1955. március 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

54

-29- forój 1 Azt is mondta Katona elvtárs, hogy a községfejlesztési alap összege csölc ént. ValószinÜleg a Xkxseí terven felüli nyere­séggel kapcsolatban gondolja, hogy csökken, amit a községfejlesz­tési tervei kapcsol, tos rendezés alapján a kerületek között Fel­osztottunk, hogy igy érvényesülhessen a kerületek önállósága. Azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy nincs módjuk­ban bizonyos létesítményeket üzemeltetni, az az érzésem, hogy a kerületi tanácsok számára kiadott és Pongrácz elvt ér,s által alá­irt irányelvek között megfelelő módon történt utalás erre vonat­kozóan. így az 1.§.6./pontjában utalás van arra,hogy egy-egy ix- íkxxxkx létesítménynél, amelyet a tárgyévben kell megvalósítani, az üzemeltetés kérdését ebben a költségvetési évben a község­fejlesztési alapból kell biztosítani, és erre a célra póthitelt / semmi szin alatt sem lehet kérni; Dékán elvtárs kiegészítő javaslstával nem értek egyet. Hogy mennyi lesz az akkumuláció és mennyi a nyereség-befiz tés, az nem megfogható valami,-és igy egy bizonytalan tétellel bővite» nénk jelentésünket. Elnök: De hogy mennyi volt, azt mm tudjulj Dékán: Az megvan pontosani Garamszeg i: Ismerve terveink f eszitettségét,- és ez von tkozik a tervenfelüli nyereségre is - nem tartanám helyesnek. Ami a koordinálás kérdését illeti, az osztályvezető elvtéroak felé, a kerületi t anáceok vezetői felé, legutóbb pedig a Mikó elvtárs által összehívott ÁB-elnökök felé felvetettem, hogy gondoskodjanak arról, hogy minden létesítményt beszéljenek meg a kerületi partnerekkel, JEbben a tekintetben egy másik ve­szély is fennáll: mégpedig az, hogy a kerületi tanács is kiván valamit létesíteni és a fővárosi tanács is. Az az érzésem,hogy ebben a kérdésben minden elképzelhető mértékben elővi«*^ázatos­»v ■ oexp ' X

Next

/
Thumbnails
Contents