1954. augusztus 26. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
97
*-< I- 44 ■J • Amire pádig Kalamár elvtárs utalt, meg fog épülni agy 25.000 köbméteres mü és november 15.-től biztosítani fogja a téli időszak gázellátását. A tervjavaslat készítése során ki fog derülni, hogy a 6 és félmillió az útépítésre nem elég. A tervjavaslat tárgyalása során azt a VB elé hozzuk, hogy határozatát juttassa el megfelelő helyre, rámutatv án arra, hogy- hol kivánja emelni a beruházást. Gyulai: Javasolom, hogy a közlekedés számára meg- llaűto+.t felujitási hit™ összeget fogadja el a VB, de a beruházási ^ hitelösszeget ne fogadja el. Garamszegi elvtá's 36.2 milliót említett közlekedési beruházásként. Ennek az összegnek tarthatatlanságát azzal je lemezhetem, hogy az OT határozata alapján jövőre 30 motorkocsi készül, amely már magában 36 millió forint. Tehát 200.000 forint íarad minden egyébreAiaawHtMSw*. Az idei évre 38 millió forint volt a beruházási keret• ebbcn 8 millióval szerepeltek a pótkocsik, tehát 30 millió forint vorát a villamoskocsikon kivüli dolgokra, 1955-ben viszont csak 2U0.000 forint marad minden egyébre, ez derül ki a két szán összehasonlításából. Vagy ha összeadjuk a beruházást és a minisztériumi központi kereteket... fi 1 n ö k: Nincs ’rteime rész tes^n kifejteni: nem ez most a cél. Mégegyszer elmondom a célt. a tervosztály ez idén eg akarja könnyíteni oz osztályoknak azt a munkát, amelyet el kell végezniük az elkövetkező napokban, iehát irányelveiét kiván hozzá adni. Helyesnek tartom, hogy a tervosztály iránye lveit ismerje a VB. Ha az oÍvtársaknak az a véleményük, hogy ezek lehetnek a tervosztály irányelvei, de nem a VB irányelvei: nincs akadálya annak, hogy egy hét alatt olvassák el és egy hét múlva szóljanak hozzá. r.ddig is azonban az irányelvek alapján, vagy azok nélkül, fc. kell készülniük az ősz- -mm . ... mp \