1954. augusztus 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

4

~3~ j é 9 sz észlelt hibákat felvilágosító munkával megszüntetik szükség esetén pedig szigorú büntetéseket szabnak ki. Jó a kapcsolata a bíróságnak a Borvizsgáló Állomással is, amelynek azonban nincs ellenőrzési személyzete, igy csak a Pénzügyőrség által beküldött ügyeket vizsgálja. Megfelelő az együttműködés a Fővárosi Pénzügyőrséggel, Piao-és Gsarnokigazgatási Irodával is. Számos eset­ben hivta fel a biróság az ellenőrző szervek figyelmét a tárgyalásokon tudomására jutott helytelen jelenségekre vagy a tapasztaltak alapján a különösképen ellenőrzendő területekre* Sajnos, még mindig jelentékeny*számban f urduinak elő olyan jelenségek ós szabálytalanságok, amelyeket jogosan sérelmeznek a dolgozók, élel­miszeripari vállalataink, kereskedelmi szerveink gyakran hagyják figyel­men kivül a dolgozó ember érdekeit, A terheltek az eljárások során elő— /"“N szeretettel hivatkoznak tárgyi nehézségekre, szerintük leküzdhetetlen akadályokra, pedig egy kis körültekintéssel hiányosságok legnagyobb rószo mogszüntetho-tő volna. A biróság csak a legindokoltabb esetekben fogadja ol ezeket a védekezéseket, akkor is csak enyhítő körülményként mérlegeli azokat, A kenyér minősége ellen még mindig gyakori a panasz, bár a múlthoz képest lényeges javulás tapasztalható. A szigorú Ítéletek ellenére is az utóbbi időben több ítéletet hozott a biróság egérrel ós egórürülékkel szennyezett kényé:: forgalombalioz tala miatt. így pl. Monos Sebestyént a 4-06 számú Sütőüzem vezetőjét 500,-Ft-ra büntette egérrel szennyezett ^ kenyér forgalorabahoabala miatt, Radics Ferencet.az I-XII, Sitőipari Vállalat vezetőjét süietlen kenyér forgalombahozatala miatt 15o.- Ft- ra büntette. Az .1402 Sütőüzem vasszeggel szennyezett kenyeret hozott forgalomba, mint a tárgyaláson kiderült, azért, mert szalmafonatu sza­kajtók helyett, a melegben összeszáradó és széthulló, nyers deszkából készített szegezett szakajtókat rendszeresítettek. Az enyhítő körülmé- 1X701^ figyelembevételével loo.- Ft pénzbüntetésre Ítélték. A biróság felhívta a Kereskedelmi osztály figyelmét orré a körülményre, amely Ígéretet tett a rossz szakajtóknak a forgalomból történő kivonására. A tej minősége területén is vannak hiányosságok. Deák Antalt, az Er­zsébetvárosi Tejipari Vállalat felelős főmérnökét az előírtnál alacso­nyabb zsírtartalmú, vizezett és bakteriólógiai szempontból kifogás áld eső tej— és tejtermékek - közte csecsemőtej is — forgalombahozatala miatt 600.— Ft—tál büntette a biróság és kötelezte 4oo,— Ft vegyvizsgá— I 1 \ ■ * | • , M' — » I

Next

/
Thumbnails
Contents