1953. november 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
107
95’ J $ £ < >*4. i c f v . 3? ' f 4 rök működnek az falle.tkertbvfn, de összesen 180 résztvevővel, ami nem eredmény, han m hiányosság, hiszen rengeteg úttörő van Budapesten és mindnyájukat érdekelné az Áilatkert• Noha hatalmas arányban emelkedett az Állatkert látoga- t'inak száma, a szervezett csoportos látogatók száma a jelentés szerint mégis csak 60,000. Azt gondolná az ember, hogy minek szervezzünk látogatókat oda, ahová ügyia elmennek több, mint egymillióén. De.szervezni kell csoportos látogatásokat azért, mert azoknak tudományosan mutatják be az ottani látnivalókat a Fejlődést kell tehát, “lérni a csoportos látogatások szervezésében. i ^ A beruházások tekintetében nem hanyagoljuk el az Aliat- k°rtPt, hrIvrehoztuk a háború okozta sérüléseket ós ujaúc dolgokat Í3 csináltunk. Mértis elhanyagolt az Ai.latkert beruházás szempontjából. A nálmaház nem készült cl. Az akvárium som teljesen. A Kinaból hozott alligátornak még most sincs me;felelő helye, el is pusztulhat emiatt. Az egyébként helyes okból lebontott t 'leitető helyére sem építettünk másikat. A két szikla előbb-utóbb beomolhat. A Szikla-mozit nagyszerűen lehetne használni, de használhatatlan. Nem volna azonban helyesen informálva a VB, ha úgy gondolná, hogy nem tettünk ezen a táron semmit. Belevettük ezeket a dolgokat tavaly is az idei tervbe, és most is a jöyő^évi tervbe. De nem maradtak bonn". Lehetőség nyilt viszont arra, hogv a minisztérium ezzel foglalkozó miniszterbelvettesévc 1 beszéa,lünk erről a dologról, - é m n a legjobb időben. Esetleges emelés ecetén első he- • Íven szerepelnek az állatkerti dologok. Do ha emetés nem lesz, okkor jövőre sem készülnek - a ezek a létesítmények. Azt is ha ihattűk most, hogy az o L„fánházzal io hiba van. Ka rv kár volna érte, r.v.rt bár a másolata, valamiféle stílusnak, mégis na ra. on szép és közkedvelt épület. Kár volna, ha nagyobb mírt ékbon ■ ron álódnék. ----------------------------------------------------------------- -----re---------— . •. *,,, ,ti .mm- ....... -.........- -........................................................ -______- .-- q~:------------- -.......-...........—