1953. november 5. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

108

4 * 96 - 4 ff Annak ellenére, hogy a Fővárosi Tanács sok millió forintot fektetett az állatkertbe, távolról sem értünk el ezen a téren kedvez" állapo­tokét. Ami e tudóim'nyos munkatársakat illeti, nagyon núíHz ezeket objektivan megítélni, különösen Lányi olyan ember, hogy nehéz objektivan szemlélni és társalogni vele. Végignéztem mindazt, amit ő az állatkertbe érkezése óta tudományos téren kifejtett. Behoztam az egész paksamétát, azt tcibbé-kevésbbé átnéztem, - és megnéztem a másik "udományos munkatársat, fieslngert is. Nem lehet azt mondani, hogy amit csináltak, ;z nem értékes, és azt sem lehet mondani, hogy ez nera függ össze az állatkert gyakorlati munkájával. Ez rosszindula­tú megállapítás volt, bárkitette is, - mert összefügg.A 'tudományos munkásságuk nem marad Íratta a magyrorpzági tudományos nívónak, - ha erat átlagba lehet hozni. Ennek ellenére is, 1 nyi magatartása olyan, hogy tovább nem tűrhető az állatkertben, és djood'lom, hogy hogyan t udtak vele eddig is kínlódni. Nem vitás, hogy a Vé r"hajtóbi zott— ságnak el kell onnan küldeni. Nem értem Károlyi elvtárs hozzászólásában azt, hogy egyetért egy tudományos vezető alkalmazásával, ugyanakkor azonban nem l'tja .ontosnak, hogy a tudományos munkatársakat tudományos vo­nalon is irányítsa valaki, - holott nyilvánvaló, hogy ez az elsőrendű cél, és ezen a téren sokat lehet tenni. Azok < z eredmények, amelyek 7 félsz b; dalás óta az remény ekre® állatkertben bekövetkeztek, szép xrxÉmki^xkxx jogosítanak, sohasem volt annyi szülés az állatkertben, mint a felszabadulás éta. Bizonyos, i 1 hogy azelőtt rosszul etették és rosszul tartották az állatokat. Hiába próbáltak volna állat-óvódét létesíteni, - ha egyáltalában gondoltak volna rá a felszabadulás előtt - nem lett volna úgy benépesítve, mint '••őst, - arról nem is beszélve, hogy a moszkvai állatkert tapasztalatai alapján milyen s. épen megférnek, bizonyos' korig,a kie-vadá latok. m—mmmm—•——— I ■'**00^0 > «■*»*> xum0- -- ■ - - - - - -- - - - -

Next

/
Thumbnails
Contents