1953. október 29. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
52
j- 42 - I * CO 1 Azt mondja az előtérj osztás, hogy a f eldol-jozásra kerülő hús már a vágóhídon szennyeződik. Előfordul, hogy egy-egy fél- hus szennyeződik már a vágóhídon, de hogy a húsok általában szennyeződve kerülnének ki a vágóhidról, ez nem állja meg a helyét. Azért szállók mindezzel vitába, mert a kérdéseket a realitás és a lehetőségek határain belül kell megfogni, mert különben nera érnénk el egyeb-.t, mint pánikot. Állítom, hogy ha egy kivülálló végighallgatta volna a VB mai tárgyalását, az lett volna a véleménye, hogy jaj Istenem, itt van a világ vége: rossz a készétel, krump- i van a túróban, stb. és az elvtársak maguk is majdnem úgy állították fel a kérdést, hogy a különböző tárcáknak, de különösen az élelmiszeri oari minisztériumnak majdnem az volna a feladata, hogy nézzük csak meg, hogyan lehet b; csapni a népet. Elnök: Szántó elvtárs ezt nőm állította itt senki, ezt visszautasítom! Vegye ezt jegyzőkönyvbe Fodor elvtárs! Szántó: Fel akarom tenni akérdést,., E 1 n ö k: A tárgyalásnak az a célja, hogy a meglévő hibákat kiküszöböljük és es ellen nem koll tiltakozni. Senki nem mondott olyasmit, hogy a miniszt'riumoknak az a céljuk, hogy becsapják a népet. S z á. n t ó: Azt hiszem, ahelyett, hogy igy szemben- állnánk a kérdésekben, össze ke ’ 1 ne fognunk, mert célunk ugyanaz és mindenkinek megvan a maga területén a maga feladata. Lehetne kezdeni , a problémákat ott, hogy a kormány rendelkezései értelmében ma ;éban az élelmiszerioari minisztériumban rengeteg minőségellenőrző szerv van. | Megvannak elsősorban a szabványok, amelyeket közösen határoznak meg a tárcák a Szabványügyi Hivatallal. Hogv a-szabványok tMPMfe nem olyanok. amelyek mindenkinek az igényét kielégítenék, az bizonyos. De alapvetően úgy keil megfogni a kérdést, hogy futja-e jobb szabványokra a 1 I H/mm > «* ».» * .mi# ír ... ... - . - - - -- - .