1953. szeptember 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
85
Nezvál elvtárs először tette ezt szóvá előttem, /.zóta nem égetjük a neontáblát. Felvetem azonban a t.VB előtt, helyesii-e, hogy főutvona* lakon és a Díjbeszedő Vállalat irodáiban meglévő és világvárosi jelleget adó neontáblák ne legyenek üzemben? tízek már :eglévő befektetések, ame Iveket az OT annakidején egyenesen forszírozott. Vikopál elvtárs felszólalására válaszolva: a tevékenység-jegyzék összeállítása i-en helyes, mert tisztán lehet belőle látni. hogy me yik osztály, hány fővel milyen feladatokat végez. Örömmel hallottam az eLsaámolási főosztályra vonatkozó megjegyzését. Gosztonyi:A könnyűipari minisztérium részéről lerögzíteni kívánóra, hogy az előterjesztéssel egyetértünk, annál is inkább, mert az előterjesztés előzményeit, magát a szervezeti fel- í énitéat a tanács lakásgazdálkodási Igazgatóságával ég a vállalattal egyetértésben, közösen csináltuk, az OLB-vcl folytatott tárgyalás közben. Nem ér+ek egyet tehát Vikonál elvtársnak azzal a megjegyzésével, hogv az előterjesztés 24 óra alatt készült. Ez az előterjesztés hosszú vizsgalat után, a vállalattal és az OLB-vel folytatott tárgyalás eredményekében jött létre, tehát nem 24 óra alatt. A vállalat felépítésére vnnetkozó javaslat, tehát egyben a vizsgálat eredményének tükörképe is és igy nyilvánvalóan visszakell tükröznie szt a munkát, amelyet a Díjbeszedő Vállalat ellát. Ez a szervezeti felépítés - ismétlem - tükörkéne annak az egész feladatkörnek, amellyel a vállaxat foglalkozik. Igen örülök N zvál olvtárs értékelésének. Meg kel± á „la- oltanom, hogv az az értékelés, amelyet annakidején a kercskedexmi minisztérium adott, nyilvánvalóan nem helytálló, azt a tényt, hogy a Díjbeszedő Vállalat fontos feladatkört lát ei, senki sem vonja kétségbe : sem a Lakásgazdálkodási Igazgatóság, sem pedig a „minisztérium. Kétségtelen azonban, hogy a Dijbt-szedő Válla ;at nemzetgazdasági szem- Pontból semmi körülmények között sem kerülhet egy sorba a nagy nehéz- • ..- .... j ff - —---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------**------------------------------------------------------------