1953. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
38
í _____ i * -14 - l désének időpontjáig. Fái elvtársnő ia rámutatott arra, hogy 2 millió forintra volna szükség a feladatok elvégzéséhez. Május elején már nem a tervezésnél kellene tartanunk, hanem már meg kellett volna oldani a hitelek kérdését, hogy a feladatok végrehajtására kerülhessen sor. Általánosságban öröm az, ha minél több ifjú megy üdültetésre éa minél többel foglalkozunk, azonban meg kell nézni, hogy a 11 nap pedagógiai és egészségügyi szempontból megfelel-e* Természetesen az üdültetés minden szempontból jó, de emlékszem Pesta elvtárs felvilágosítására, amely szerint egészségügyi szempontból az üdülés legalább három hetet kiván* to Tavaly 16 nap volt, az idén pedig 11-re csökkent a napok száma. Felvetődik a kérdés, hogy nem volna-e helyesebb, - persze ezt egészség- ügyi és pedagógiai szempontból el kellene dönteni - hogy inkább kevesebbet vigyünk, de annyi időre, amennyi a követelményeknek megfelel* A jelentésből az ia kitűnik, hogy a legnagyobb létszám a városi táborokban lesz foglalkoztatva. Az étkeztetési norma 5.40 1 forintban van megállapítva, ami több, mint tavaly volt, azonban tavaly is előfordult, hogy több kiadás merült fel, amit nem tudtak fedezni, márpedig fontos lenne, hogy akik a városi táborozásban részt- vesznek, azoknak a minimális költségei fedezve legyenek. Helyesen hivatkozik a jelentés a társadalmi segítségre. Nálunk a társadalmi segítség nagyon szépen nyilvánul meg, azonban Temesi elvtárs tudja, hogy a z úttörő tábor elkészítése körülbelül félmillió forintot jelent, tel- amennyiben meg tudjuk valósítani. Az ifjak szívesen vesznek részt a termelő munkában. Ezt mutatja az a tény is, hogy az első turnusokra sokan jelentkeznek, | később azután - egyrészt azokból az okokból, amiket Bozsik elvtárs ismertetett r hogy helytelenül informálják az otthonlevőket, másrészt azért, mert olyan esetek is előfordultak, mint az Ilka-majori, stb. % hogy a Kanizsai-gimnázium leányai ugv jártak tavaly, hogy nem volt kellő előkészítés és kellő ellenőrzés. Épen ezért kérem a Végrhajté- ____________________________________ ^ I t ______________________________________________________________' * • .»»