1953. május 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
39
bizottságot, 6® javasolom is, - az elmúlt évben io javasoltam, de nem került Sor rá - hegy a kerületi osztály és az állandóbizottság is ellenőrizze az ifjaknak a termelő munkában valő részvételét. Legyen meg a lehetősége arra, hogy egy-egy alkalommal kimehessen, Megnézhesse, - és akkor xxü££x az állandóbizottság tagjai beszámolhassanak a szülőknek és esetleg informálhassák őket arról, hogy helytelen az, amit az ifjak irnak, mert saját maguk győződhetnek meg arról, hogy ott rend ós tisztaság van. Fái: Három éve foglalkozunk ezzel a kérdéssel, és nem véletlen, hogy az ÁB az összes kérdések közül ezzel foglalkozott,edi dig a legintenzivebben, - és épen a nyári foglalkoztatásra vonatkozó- r / an tett javaslatokat. Ez a kérdés elsőrangú politikai kérdés, mert hiszen a lakossággal, a szülőkkel való viszony ebben nagyon komolyan jut kifejezésre. A tanulóórákon sokkal kevésbé jut sz kifejezésre, hiszen a szülők legtöbbje nem ért a tantárgyakhoz, - viszont azt meg tudja állapítani, hogy a gyermekek jél vagy rosszul vannek-e elhe yez- ve a nyári üdültetésben. Úgy látjuk, hogy nagyon sok javulás van ebben a tekintetben és örömmel tapasztaljuk, hogy sok javaslatunk már megvalósításra került. Azt is leszögezhetjük, hogy a tanácsi apparátus nagy erőfeszítéseket tett ezen a téren, - mégpedig úgy a fővárosi, mint a kerületi apparátus - és idejekorán, úgyszólván folyamatosan foglalkozott a kérdéssel. Amint ősszel ferfx bezárult az üdültetés, máris elkezdte az előkészületeket a következő nyári üdültetésnek az előz'nél jobb lebonyolítására. Azt is tapasztaljuk, hogy a társadalmi mozgósítás bekapcsolása mindig jobban sikerül. ; Sajnos, kénytelen vagyok Bozsik elvtársnak bizonyos tekintetben ellentmondani. Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy egyrészt a % hivatalos DISZ, másrészt a többi táaacadcaümxi: szervek részéről nem találjuk meg azt az érdeklődést és támogatást, amelyet pedig ez a fontos kérdés megérdemelne. Annak ellenére, hogy hangsúlyozzuk, hogy időben- 1 5 - I i ■ ■ - ------