1953. április 23. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
42
sajtót az anyag közlésére, hogy abbéi a mi tanácsi vállalataink dolgozói is tanuljanak és okuljalak. Kopácsi :A jelentés foglalkozik a káros zeg nagyságának nem megfelelő tisztázásával. Helyesnek tartom Alapi elv- társnak azt a felvetését, hogy ebben a kérdésben rendet kell teremteni, hogy ne fordulhasson elő, hogy az első kárösszeg bemondásánál az elsikkasztott összegeket, valamint a vállalat minden hiányát a b 'ncselek- rpány rovására irják, - a Későbbiek folyamán pedig, amikor kissé erálye- sebbe belenézünk a dologba,sorozatosan csökkenésekről számol.nak be, ami által statisztikai adatszol.'ltatásunk sem mutat helyes képet, és to sem benn'nket, sem a felsőbb szerveket, sem a Pártot nem tájékoztatják megfelelően a bűncselekmény ek alakulásáról. A helyes megfogása ennek a kérdésnek az lesz, ha vállalat felelős vezetője Írásban adja be a kárértéket és ezért felelősséget vállal. Tehát felelősségre tudjuk vonni a vállalat vezetőjét, - és nyilvánvaló, hogy ha egyes esetekben példát statuálunk, akkor nem fog előfordulni, hogy lehetetlen és a valós’gnak nem megfelelő kárösszegeketx mondanak be. Alapi elvtárs felvetette, hogy viszgáljuk felül, to hogy* a megadott 15 napon belül hány ügy fejeződött be, - és mennyi azoknak az ügyeknek a szárnak, amelyek ezen a határidőn túl fejeződnek be. Kétségkívül helyes, ha ezt felülvizsgáljuk. Erről van is képünk. Ez a szocialista törv nyes.ég kérdése, amire pártunk és kormányunk nagy gondot fektet, - ée ha Népfront x választási felhívásán is kiemelt helyet foglal el ez a szempont. Azt látom azonban, hogy ebben a kérdésben már az ügyészségnek állást kellett volna foglalnia, - az ügyészségnek tudnia kellene, hogy hogyan állanak ezek a kérdések, hiszen az Alkotmányban le van fektetve, hogy az Ügyész a törvény őre. Tehát az ügyészségnek kellett volna ezt a kérdést visz&álni és a rendőrség nyomozó apparátusát arra szorítani, hogy ezen a területen | \ f\ a szocialista törvényességet betartassa. Előfordulhatnak olyan esetek, j hogy vannak fiatel elvtársaink, akik még nem rendelkeznek kellő szakí L mmam » ...... . 4 I- 16 - Í