1953. február 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
56
’B 'Q I ' ' ... vagy hogyan lehet bonnal fizetni, - mert hiszen a munkás-káder ezt eddig nem ismerte ás erre r.ánevelték. Ami pedig a segitságet illeti, amit a belkereskedelmi miniszteriül részéről a Tröszt támogatásával kapcsolatban kívánunk, az nyilvánuljon abban, hogy álesen vesse fel a hibákat és ne járassa le a Trösztöt, - mert állitóm, hogy a Tröszt vezetőinak lejáratása- hoz elsősorban a belkereskedelmi minisztérium,és első/'Eá z"áx elv társ járulíhozzá azzal, hogy amikor a Tröszt vezetőjének szem'lyéről nyilat-! kozik, azt mondja, hogy,nem me f lelő erre a tér letre, és amikor külön utasitást ed a Trösztnek arra, hogy az ő általa liblingnek tartott vállalatvezetőnek nagyobb mennyiségű bort adjon ki. £z nem járul hozzá ahhoé, hogy a Tröszt tekintéylét emeljük. De nem járul hozzá az a kritika sem, amely Lázár elvtárs részéről elhangzott, amikor védelmébe vette a Trösztöt, holott a hiányosságokat maga Lázár elvtárs vete te fel, már pedig ő#, mint szakember, tudja, h ogy milyen hiányosságok vannak a Tröszt területén. 1 err foglalkoztak az elvtársak sem a rent'bilitás, sem a tisztaság kérdésével, - ami pedig súlyos hiányosság. A Tröszt ű' elsősorban azokat a dolgozókat bocsátotta el a vállalatoktól, akiknek a feladata a tisztaság feladata lett volna. Ez is bizonyltja, » h ogy a Tröszt munkájában a hasz ónra való törekvés nyilvánul meg. A vállalat javító üzeme, amelyet VIBEG-nek hivunk nem régen működik, de a vállalat irányításához a Tröszt semmivel sem járult hozsá|; elindított ilyen vállalatot, amelyben teljes káosz van és a javítási költségek gyakran három-négyszeresét teszik ki azoknak e kétségeknek, amelyekért egy kerületi tanácsi vállalat a javítást el tudja végezni. Amikor megkérdeztem a vállalat vezetőjét, hogy a Tröszt milyen támogatást nyújtott nekik, azt mondta, hogy ő a Trösztéi még senkit’sem látott a vállalatnál. Ez nem azt mutatja, hogy a Tröszt a hivatása magaslatán áll. Ahhoz kérjük a belkereskedelmi minisztérium segitoégét, hogy mutasson rá K _____________ * * r* * 1 -