1952. szeptember 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
99
1-Símért az nagy kerülőt jelent, oorokaár déli részén és az ideeső üzemek dolgozóinak a közlekedését kevéssé oldja meg a öoroksári-uton való járatás, éppen ezért inkább a XVI. és a XVII.kerület területén és az Erzsébet-Boroksár körüli területen kellene járatokat indítani. Egyébként is az egé3z XIX.kerületet 40 perc alatt gyalog keresztül-kasul be lehet járni. Véleményem szerint tehát nem indokolt a kispesti járat megindítása. Csömör: A közlekedésügyi minisztérium gépjármű-közlekedési főosztálya részéről általánosságban egyetértünk a javaslatban foglaltakkal. Megfontolandónak tartjuk azonban azt, hogy a 75 egység beállítása során 8 egységet kiselejtezzen a vállalat. I«/ Ítélésünk szerint ezt mérsékelni kellene 2-3 egységgel, hogy a 75 gépkocsi beállítása után is még mindig fennmaradó nehézségeket és a lakott területek felé szükségesnek mutatkozó sűrítéseket biztosítsuk. Az egyes vonalok besűrítésével egyetértünk, az uj vonalak beállításával kapcsolatban az az észrevételünk, hogy különösen a 21-ea jelzésű vonalnak a vezetését - éppen az előttem szóló elvtárs észrevételei folytán is - felül kellene vizsgálni. Valóban az a helyzet, hogy a jelzett viszonylatban aránylag kielégítő közlekedési lehetőségek vannak. Éppen ezért, a dolgozók érdekeire való tekintettel, inkább olyan ré-szeket kellene bekapcsolni, ahol enyhíteni tudjuk a helyzetet. A 46-os jelzéssel tervbevett uj vonal beállításánál az a véleményünk, hogy előreláthatólag a csucsforgalmi időszakokban kellene a vonalvezetést a végállomásig kivinni. A hegyi járatokkal kapcsolatban Bcbrics miniszter elvtárs§ nak az a kifejezett álláspontja, hogy a Rózsadomb közlekedését meg # kell javitani. Ebben az ügyben a taxi-osztály részéről megkerestük Pongrácz elvtársat, a VB elnökét, hogy vizsgáltassa felül a kérdési, _ Bcbrics elvtárs kifejezett álláspontja alapján. Ez lényegében abból _________________________________________________tó? __________________________________ ’w ■ ———---—— ■ .. . ........... ■_ . _ . tr