1952. február 8. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

43

í ! j - s - i Halász: Nem foglalkoztak a munkáskáderekkel; a szak­mai és politikai oktatáson kivül a vezetők nxem foglalkoztak az elő­adók munkájával, nem segítették őket. Beszámoltatták a kádereket, de nem adtak kellő segítséget munkájuk elvégzéséhez. Általában ez elég hiányosság a Városi Tanácsnál. Több munkáskádert javasoltak le­váltásra, mert türelmetlenek voltak velük szemben. Például a népmű­velési osztályon volt egy elvtárs, akit nem támogattak kellő mér­tékben. Hibát követett el és végredményben úgy állították be őt, mint korruptét, annak ellenére, hogy becsületes elvtárs volt, és igy a végén vissza kellett hegyezni az üzembe. Nezvál elvtárs azt kérdezte, hogy hogyan érvényesül a de­mokratikus centralizmus a kerületi tanácsnál újonnan alakult osztá­lyoknál. Megmondom őszintén, hogy erre nem tudok választ adni, mert juaem foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy a kerületi tanácsoknál hogyan szervezik át az osztályokat. Ebbe nem folytunk bele. Az állandó bizottsági tagok oktatására van tervünk és a tagok oktatása már meg is kezdődött, a hiányosság az, hogy az osz­tályok nem veszik komolyan ezt a kérdést. Az előadóknak az anyag összeállításához nem adnak kellő segítséget és igy ez a munka szak­■ oktatási csoportunk egyik hiányossága úgy, hogy még nem értünk el eredményeket ezen a téren. Tervbe von véve, hogy az egyik osztály- vezetői értekezlet elé hozzuk ennek a kérdések a megtárgyalását, mert az osztályvezetők nem foglalkoznak eléggé az állandó bizottsá­gok tagjainak oktatásával. Pesta elnökhelyettes elvtárs kérdette, hogy szükséges-e , a minisztérium hozzájárulása egy vállalatvezető kinevezéséhez. A minisztériumok a múlt évben meghatározták azokat a vállalatokat, amelyeknél a vezetők beállításának jóváhagyását a maguk részére tartják fenn. A minisztériumoktól átkerültek vállalatok, de mi még nem kaptuk meg, hogy milyen vállalatoknál tartották fenn maguknak ÍJ a vállalatvezető kinevezésének jogát. Ez még nincsen szabályozva,

Next

/
Thumbnails
Contents