1952. január 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
46
* K o ó s: Ki helyezte oda? L i e s z k o v s z k y:ö kérte magit át gondnoknak. Addtt egy beadványt és ennek alapján lett áthelyezve, hn nern helyeztem át. S o h ö 1 1 e r:Az előbb még nem fejeztem be. Volna még egy másik kérdésem is,itt Iá eszkovszky elvtárshoz, még hozzá Czember elvtárs leváltásával kapcsolatban. Ma beszéltünk Bakk elvtárssal, a gazdasági előadóval és ő mondta, hogy Lieszkovszky elvtárs tudott Czember felhelyezéséről ide Budapestre. Ö megkérte, hogy nem akar foglalkozni nevelőintézetekkel és ide akar jönni. Ugyanekkor meg kell mondanom azt is, hogy Jzember ol. két évig agyaitalán nem látogatta az osztályokat lent az intézetben. Az osztály lent volt tcibbizben ellenőrizni ea ezt nem érdeklődte meg. Az ott beosztott pedagógusok is megerősítették ezt. Ez a z egyik. A másik a Szabó Antal ellen tett intézkedéssel kapcsolatos. Bors bejelentésében nemcsak személyi természetű kérdések szerepeltek, hanem politikai természetit kérdések is. Az intézetben rendszeresen hallgattuk az angol rádiót. Mi kértük Lieszkovszky elvtársat, hogy ezt a bejelentést mutassa fel. A bejelentést Lieszkovszky elvtárs nem tudja felmutatni. A bejelent's elvétele úgy történt, hogy Bors elvtárs megszökött az intézetből, olyan idegállapotban volt, feljött, felment Lieszkovszky elvtárshoz és fel akarta neki olvasni a bejelentését. Lieszkovszky elvtárs kikapta a kezéből, elzárta a fiókjába és megfenyegette a rendőrséggel, Borsot akkor el akarták bocsátani. Utána két napra mégis elhelyezték a linege-uti intézetbe nevelőnek. E 1 n ö k:Van még valakinek pótkérdése? Néz v a 1: Heg szeretném kérdezni ezt a Hévai-fél lolgot, mert, nem á 'l előttem világosan. Lieszkovszky -Ívtárs azt mondja, hogv ennek az égisz ügynek a lényegét nem ismeri, nem tudja, hogy nyilas lett volna., stb. Mit mondott Molnár elvtársnő a Áll.kerületből Lieszkovszky elvtársnak? /Lieszkovszky válaszolni akart/ i á '