1952. január 11. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

45

4 1 , -13- l,C 1 nO javasolta az 6 nevelőintézeti vezetői beosztását. A következő kérdés az volt, hogy a szülők politikai munkája azt jelenti-e, hogy vannak olyan pártfunkcionáriusaink, akik nem tudnak gyermekek nevelésével foglalkozni, mert olyan erős az elfoglaltságuk. Ez a mondat azt jelenti, hogy emiatt szükséges a gyermekek elhelyezése. Ilyen kérés több alkalommal érkezett a VB elnökséghez és a Kk-hez. Egv másik kérdés ez volt, hogy milyen politikai vitat tar­tanak az otthonban. Ez a vita a Pajtás oimü úttörő uj3ág megbeszélése, . '■ * megtargyalása, a felső tagozaton pedig Rákosi elvtárs, vagy pedig dévai elvtárs egy-egy cikkét is megbeszélik, megtárgyalják. Elnök: Mindenki kapott a kérdésére választ? Schöller: Nem értok egyet teljes egészében Lieszkovszkv elvturssal a CÉitári kérdésben abból a szempontból, hogy Gsit-tri nem mondta ki azt a szót, hogy élje;. Sz^lasi. A kezünkben van a jég'zokönyv, amelyet hat nevelő irt alá. a szőllósgy öröki int ézetből arról, hogy teljesen hangosan kimondta: éljen Szálasi, utána o szájára ütött ás azt mondta, hogy ittam egv kicsit, azért szóltam ol magamat. Ezt alátámasztja Kozák Lajosné, az intézet vezetője, aki éppen ott volt látogatni Budapestről. r* A jegyzőkönyv Lieszkovszky elvtárs kezében volt. lsem állja meg tehu.t helvét az a védekezés, amelyet Lieszkovszky (-lvtár3 itt mond, hog csak éljen 3zála~t mondott, ésutána fegyelmit nem indítottak ellene. K o ó a: Szeretném megkérdezni, hogy Czember Imre hová ke­rült, amikor leváltották? Lie az kovszky: Czember a II.kerületben gondnok. K o ó s: Hová került? Lieszkovs z 1: y:A II.kerületi A óra Ferenc gyermek­otthonba. : ____________________ - m * '*** *' * ' *

Next

/
Thumbnails
Contents