1951. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

65

- 36 - j j amellyel a tanácsi vállalatoknál a statisztikai adatszolgáltatásokat végzik, nem a legjobb. Ezzel kapcsolatban tettük azt a javaslatot, amit az osztály magáévá tett, hogy egységes statisztikai adatgyűjté­si formát dolgozzanak ki. Tudomásunk szerint ezt a etatisztikai hiva­tal, az osztály javaslataképen^ jóvá fogja hagyni, vagy nár jóvá ia hagyta, - hogy az 1952.évben egységes legyen a tanácsi vállalatok statisztikai adatgyűjtése* Egyébként még nem tudtuk átfogni a sta­tisztikai munka hatalmas volumenét és az osztály munkáját ezen a vo­nalon nem tudtuk támogatni és ellenőrizni. Garamszegi t Amikor az osztály vezetését átvet­tem, azt tapasztaltam, hogy az állandő bizottság több tagja távolma­radt a bizottság munkájától, aminek következtében a bizottság sok­szor volt határozatképtelen. Az utőbbl Időben e bizottság teljes ^ létszámban szokott összeülni és minden segítséget meged az osztály­nak. Itt gondolok anyaggazdálkodási csoportunk megalakulására, amelynek során, a bizottságban levő szakemberek bevonásával, igen komoly segítséget nyújtottak a létszám megállapításában. Az állandő bizottság tagjai réaztvesznek termelési értekezleteinken, ahol meg­teszik észrevételeiket és segítséget nyújtanak minden alkalommal, amikor az osztály segítséget kér. S e 2 t é 1 i hogyan segítitek az állandő bizottságot? Adtok-e nekik terveket, vagy problémákat? Hogyan van ez kitárgyalva? Adtok-e az állandő bizottságnak havi, vagy negyedévi tervprogrammot, amelyn-ek alapján az állandő bizottság is ki tudja dolgozni a saját programmját? Erről szerettem volna hallani. Garamszegi t txtaiáKtiákxtsk tmtmtéhmm A jelenté­sek elkészítésének határideje tekintetőben fennálló hiányosságok bi­zonyos mértékben korlátozzák azt a lehetőséget, amire Nezvál elvtőrs céloz. Legutóbb kértem, hogy Sásdi és Barna elvtársakkal beszéljük át azokat a jelentéseket, amelyeket a Végrehajtóbizottaág elé hozunk, mivel nem volt lehetőség arra, hogy az állandő bizottságot két héten belül összehívják. Elnöki ItfcfcAfárt kérdezek le valamit, Sásdi elvtársi az állandé bizottság ismerl-e az osztály munkatervét? Sásdi t Azt hiszem, hogy Garamszegi elvtáre nem értette meg Nezvál elvtárs kérdését. Állandé bizottságunknak először volt egy munkaterve márolus^|,/azután volt három hónapos munkatervünk, azután egy hónapos munkáterviink szeptember^. Most október 1-től december 1.-ig van munkátérvünk, amely az osztály negyedévi munka­tervére épült fel. Az osztály munkatervét teljesen ismerjük, azt meg­kaptuk és a szerint készítettük el a ml munkatervünket. A megindulásnál ÍR ' s / ■ -­!

Next

/
Thumbnails
Contents