1951. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
66
a legnagyobb nehézség az volt, hogy nea tudtuk megkapni az osztály aunkatervét, bármennyire szorgalmaztuk is, csak 1951.február végén* Tehát az első negyedév elmúlt anélkül, hogy munkatervet tudtunk volna készíteni* Olyan munkatervet, amely nem az osztály munkájára épül fel, nem kívántunk készíteni* Nem akartunk öncélú munkát végem- « ni, hanem az osztály munkájával kívántunk szervesen ösazekaposolód- ni. Mostani negyedévi tervünk elkészítésénél is az osztály munkater- vóre építettük fel tervünket* Azok a súlyponti kérdések, amelyek a Végrehajtőbizottság ülésén felmerültek és amelyek az osztály, valamint a tanács döntő problémáig a terv- és statisztikai vonalon, a mi tervünkben 1b súlyponti kérdésekként szerepelnek és ezekre építjük fel munkátérvünkét. Esekneka a megvalósítása, a gyakorlatban való ellenőrzése és megjavítása révén tudjuk az osztály munkáját is segíteni. Elnöki Következnek a hozzászólások. Gálhldii Az állandő bizottság munkájában két olyan pont van, amelyekkel foglalkozni kell. Az egyik az, hogy a Városi Tanács osztályai mellett működő állandő bizottságok és a kerületi tanács osztályai mellett működő állandő bizottságok bizonyos résében egy területen dolgoznak. Már egyszer elmondtam itt, - és nem a legnagyobb sikert arattam ezzel a mondásommal - de asőta meggyőződtem arról, hogy a Városi Tanács építési osztálya mellett működő ^ építési bizottságban is ez a vélemény. Ez a hatásköri nem-elbaWtrolá zavarokra vezet. Sásdi elvtárs is hasonlókat mondott egy máelk pont— ^ tál kapcsolatban! nem tud különbséget tenni,hogy ml a különbség a maga bizottságának éa a gazda-osztályok állandő bizottságainak hatásköre között. Ezen is gondolkoznia kell a Végrehejtóbiaottságnak, éa segítséget kell nyújtani a bizottság részére. A bizottságnak, mint egyik legfontosabb bizottságnak a munkájáról elgondolkoztam és eszembe jutott a Tanácsok Lapjából egy olkk, amelyet Pongráoz elvtárs irt ezelőtt néhány hónappal. A cikkben leírja, hogy Moszkvában az egyik tanács mellett hogyan van megszervezve a terv-blzottsóg felépítése, - és ezsn gondolkozni kell. Ahogyan láttam,ott a terv-bizottság úgy van felépítve, hogy a különböző állandő bizottságok elnökei működnek s tervblzottságbam a pénzügyi bizottság, a tervbizottaág elnöke éá azt hiszem, az építési bizottság elnöke van megnevezve. Ezt az utat nagyon helyesnek látom. Nem tudom, hogy nálunk es végrehajtható-o, de úgy érzem, hogy a tervbizottság egy csucs-bizottaág, amelynek pontosan ismernie kell a gazda-osztályok tervteljesitósét, mert csak úgy tudja segíteni az SCk i t __________________________■ «I- 57 - I