1951. december 7. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

42

i ni tudjuk* Márciusban a Közttleteket Elhelyező Bizottság kiutalta ai épületet éa nyomban megkezdtük a költözködést. A költözködés befejezé­se előtt a Köeelbiz elvonta tőlünk az épületet éa a közoktatási mi­nisztériumnak bocsátottak rendelkezésére. Második költözködésünk előtt Írásban felhívtuk úgy az osztály, mint a Közelbiz figyelmét, hogy ezek a helyiségek nem teszik lehetővé terv'nk teljesítését, mert a helyisé­gek nem egészségesek. A vállalatnak 3*400 négyszögméter terület kelle­ne, ez pedig 1.600 négyzetméter. ívl tervünket nem tudjuk teljesíteni. Felhívtuk a figyelmet arra, hogy a vak munkások olyan körülmények kö­zé jutnak, hogy a legminimálisabb azoolália és kulturális létesítmé­nyek is hiányzanak. Dolgozóink 60 százaléka női munkásokból áll. Egyet­len öltözőszobánk és zfthanyozó termünk sincs* A dolgozókat két mű­szakba kell beállítani* Hihetetlen hehézségekkel küzdünk, mert hiszen amikor este 10 érakor a dolgozók elhagyják az üzemet, már nem akad ^ ember, aki segítsen nekik a hazajutásban. Ezek a helyiségek nem elég­ségesek a 432 főnyi létszámhoz. A belügyminisztérium szóolálpolltlkai osztálya a múlt héten hajtott végre nagyszabású akciót a kolduskórdős részleges megszüntetésére, és ezzel kapesolatb&n 15 vak koldust hoztak be hozzánk la. További koldusokat kellene a termelésbe beállítani, de nem vagyunk képesek. A probléma megoldására szakadatlan tárgyalások folynak. A vállalat költségcsökkentését rendkívül nehezíti, hogy három helyen üzemeltetünk és Így az improduktív munkások száma is emelkedik, és azáltal, hogy két műszakban kell a munkásokat foglalkoztatni, egy­ben az ezeket kiszolgáló látó munkások számát is emelni kellett. Ennek a költségei már a III.negyedévben is mutatkoztak és a IV.negyedévben is mutatkozni fog. Mindezekre felhívtuk a felettes hatóság figyelmét. A vállalat nyomatékosan kéri a Végrehajtébicottságot, legyen segítségére abban, hogy ez a súlyos probléma megoldódjék, mert 1952.évi tervü-nk teljesítése már most veszélyben forog, ha nem kapunk megfelelő helyi­séget. I e z v & 1 i A jelentéssel kaposolatban arra akarok rámu­tatni, hogy a Vasútépítőnél nemcsak mi vagyunk hibásak, hanem az osz­tály le, különösen Nánai és Szécsényl elvtársak, akikkel aár az első áaamgpaüü— negyedévben megtárgyaltuk ezt a kérdést éa megállapítottuk, | hogy a Vasútépítőnél milyen súlyos hiányosságok vannak. ! Marjai elvtárs beszámolója után a következő kép tárul elénks Segítséget kérnek az elvtársak az anyag biztosítása céljából, - ami helyes. Fennáll az a tény, hogy a Fővárosi Tanács időben elkészítette az anyagigénylést és azt a közlekedési miniBztériuaba. Ott azonban elfelejtették axugxsnmkáx megtervezését ős megrendelé­sét a diósgyőri gyárnál és ennek következménye volt, hogy a vállalat 1 nem kapta meg a síneket és sem az üllői-uton, sem a Sorokeári-uton t ___________________________—--------------------------------------------------------------------------------------------------“---------------------­i * ■* y-ap

Next

/
Thumbnails
Contents