1951. november 9. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
60
- ft ■& ti S • i So 1 Nem igen találjuk meg a jelentősben, ho®un harcol a XXI.kerületi tanács a oürokráciu ellen. De Sticzai eivtárs válaszából óa magából a jelentésűül egy pár helyen kiderül, ho® az elvtársak munkája eléggé bürokratikus. A 3.oldal 2.bekezdése szerint a legnagyobb hibát a VB-titkár követte el, mert nem a leggyengébben működő ÁB-t látogatta* Egy másik helyen pedig arról beszól a jelentés, ho® az elnökség hioája az is, ho® az ÁB-t nem vonta be ebbe, meg abba. Azt lehet látni tehát, ho® az ÁB-k működtetését reoszort-feladatnak tekintik, holott az ÁB-k működtetése nem elnökségi, nem titkári, hanem VB-feladat. ««-v Alig esik szó a jelentésben n VB működéséről. A városi tanács végrehajtó bizottságának nincs módjában megaómi, hogyan is működik ez a kerületi VB. A határozati javaslatban van e® pont, amely szinten bürokratikus munkára vall; készítsen a XXI.kerületi tanács végrehajtó- bizottságának oktatási osztálya kimutatást azokról a nevelőkről, akik nemvviszonyulnak jól a tanításhoz és a kimutatást terjessze fel a városi tanács vógrehajtóbizottuága elé. Nem tudom, ho® ezzel negoldjuk-e a problémát. Már ipedig ha a városi tanács végrehaj tóbizottaá/a erre határozatot hoz, nyilván x azért hozza, ho® a problémát meg,oldja vagy 3egitaen megoldani. Ez is azt mutatja tehát, ho® az eivtársak bürokratikusán látják a problémát. Itt van azután az üzemek látogatásának a kérdése. Miért akarják meglátogatni az üzemeket? Mi a célja annak, hogy az elnökség meglátogassa az üzemeket? Mit visznek odú? Ho®an akarják a tönag- kapcso lato kát építeni? Mit tettek a tömegkapcso latok épitéaonek elősegítéséért? at. Nézzük meg a tanács tagi ueazámo ló KXÚtxixxisxxMixXx Sticzai elvtára azt mondotta, ho® volt 17 beszámoló, 1600 volta résztvevők száma, hozzászóltak 16-an.