1951. október 19. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)
13
l $*** ' ’* r- ^ ~'r"**nm |-,- XI 1 jó része kora reggeltől gyikran késő éjjeli órákig dolgozik.Véleményünk szerint az egyre inkábli jelentkező ujabb feladatok irányításához egy elnökhelyettes kevés és szükséges lenne úgy uj abb elnökhelyettes be. Ili tás a. így 0£ y.-og.y elnökhelyettesre 4-5 osztály jutna., a VB elnöke pedig többet tudna az irányítás és az ellenőrzés feladataival foglalkozni. Ez biztosítaná az osztályok vezetőivel való rendszeresebb foglalkozást és a feladatok rendszeres megbeszélését. Szükséges lenne ezen kivül a VB fogadónapjának a megszervezése is, azért, hogy a kerület lakossalval jobb kapcsolatot építhessenek ki a végrehajtóbizottság*k, ezzel lehetővé válna egyúttal az is, amig az otyik VB-tag fogadónapot tart, addig a többi nyugodtan dolgozhat munkatervi végrehajtusán. A VB-tngjni a VB-ülésokon való részvétel mellett mind fokozottabban kapcsolódnak be . különböző fel . .tok végxóhajt sába,vagy azok ellenőrzésébe. A VI.kerületben a VB-tagok egy-egy osztály ellenőrzését vállalták és foglalkoznak a tanácstagokkal is. Az I.,11. III. XII.k rületekben az állandó bizottságot patronáló VB-tag rendszeresen beszámol erről a munkaj ről. A VB-tag?k gyakran bekapcsolódnak az egyes napirendi pontok előkészítésébe is. A tapasz- talt fejlődés ellenőr ; még mindig nem eléggé rendszeres a VB-t a/jok műnk ja. Ennek főoka az, hogy a VB elnökségé nem foglalkozik eléggé a VB»t ’.gekkal.A tapaszt .lat azt mutatja., hogy az állandó bizottságok munkája nagy mértékben megjavult azokban a kurülotokban, ahol az elnökségen kivül a VB. többi tagjai egy-egy ÁB.munkájának rondszuros segítés ével foglalkoznak. A legtöbb kerületben nzonb;n a. VBrt gok nem értik meg ennek a feladatnak a fontosságát, bár végrehaj tóbizottsági hat'rox t v xn erre, azt még sem L .jtj k végre. •, . A kerületi tanács végrehaj tóbizot ósága. eredményes ■‘működésének egyik legfontosabb feltétele, hogy a tanács és tömegek közti kapcsolat mind erősebbé váljék. Ezzel kapcsolatos n'már _rámutattünk arra a hiányosságra, hogy a végrehhajtobizotteágok -s gyakran a VB-olnökségok sem foglalkozn k eléggé rondszeroson az állandó bizottságok, a fogadóórák .stb. műnk éj val. Ebben a kérdésben kié- ^ gészitőleg itt ::u.g a tömegszervezetökkel való ..^yüttmüködésre terünk ki. A törneg-szervozotekkel való együttműködés ílt .láb-xn kidé- . . gitŐ. Hiányosságok jelentkeznek azonb-ui az T'KDSZ-szol, de kü.lö- nösképen :x BISZ-sz.l való együttműködés területén. Ezek hiányosságok mindj árt a végrohujtóbizottong munká j'ba v ló bekaposolódás- n 1 is tapasztalh ték.A XV.kerületben p Idául a tön-gezorvek K.pviselői nem jönnek 1 a VB-ülésro. A XII.kerületben a DISZ kepviso- j lője rendszeresen t 'vol marad a VB-ülésről. , J A tömegsz..rvozetek képviselői a. VBg-s állandó bizottsági üléseken elliangzottak'xt nem viszik t a saj it munkaterületükre.A hiányosságok oka az is, hogy a végrehaj tóbizottságok nőm követnol: el mindent a tömegs:.ervoztekkel v ló k ipcsflat megjavítására. A kerületi oanucs és a Városi T .nacs végrohajtóbiz ittaág •., illetve annak egyes osztályai között a kapcsolat nagymértékben javult a Városi Tanács Végrehajtóbizottsaga elnökének rendeleti óta.A kerületi VB-dnökök esetenként rA- i j- lennek a Városi Tanács VB-ülésein, hogy itt tapasztalatokat szerezzenek s eszrév toleiK-^ kel segítsék munkánkat.Hiba volt a múltban a kerületi VB-ok részére-,