1951. március 3. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

55

Ehhez Vas elvtárs ie hozzájárult és Javasolták, hogy a kérdést csináljuk neg. A lsbotiyolitaréhoz fi egy mérnököt* leadunk a közlekedési osztályból a mélyépítési vállalathoz. Ezzel észszerűéitést érünk el. Innen kivonult egy ember és az egész csoportot felszámol­juk. Azt hiszem, ezzel az átadott egy mérnökkel a magas-mélyépitő-be- r uh ázó vállfilatx el fogja látni ezt a feladatot, az osztályt pedig át kell szervezni és át ie lehet szervezni, nert egy aor ilyen fela­dat lösz. Átvették pl. a Taxivállalatót, átvették a garazairozó válla­latokat, úgy hogy az osztály feladatköre éri éti módon megnövekedett. ^ Helyea tehát, ha a főútvonalak karbantartásának operatív feladatát kivesszük a,kezéből úgy, hogy sz irány itó szerep megmaradjon. V a r g a: Ugyanez volt lényegében eddig is, ha az irá­nyitás és a megrendelés Joga most is megmarad & VIII. oszt'lyn-'l. Ed­dig ib t FIT volt tz, amely lebonyolította az összes központi hitelben lévő útkarbantartást és most Is a FUV fogja lebonyolítani, azzal a különbséggel, hogy bevonjuk a Beruházó Vállalatot. E 1 n ö k: A javaslat mindenképen helyes. Kérem, hogy fo­gadja el a végrehaj tóbizkttság. /A bizottság a Javaslathoz hozzájárul./ Pesta pertársnak van bejelentése. r a a t a: A mezőgazdasági oaztály egy határidő meghoaazab- bltását kéri. Február 13.-án volt az ülésünk, amelyen elhatároztuk, hogy • mezőgazdasági osztály február 28.-ig végezze el a FOKÉRT vizsgálatát éa uj szakmai sorának megállapítását. Erre azonban nem volt neg a lehe­tőség, szt kérem tehát, hogy a határidőt március 31,-ig hosszabbítsa meg e végrehajtóbizotteág. ró 1 r ö k: Vsu ellene észrevétel? /IT i r. cs./ Minthogy észrevétel nincs, s bizottság tudomásul veszi. Áttérünk napirendünk 1./ pontjára: A fővárosi Tanács falü- gyelete alá_ tartozó vállalatok és egyesülések 1950. évi IV.negyedévi gredményklmutat áss inak értékelése. / 8.20 óra/ L — .................................... ii ----—-------------­fc -

Next

/
Thumbnails
Contents