1951. február 6. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

38

I oltásunkból kellett ezt a feladatot vágrehaj tani. Az elvtársik tud­ják, hogy egészen fentee feladatot kellett itt megoldanunk. Gálhidi kartára azt mondja, hogy a jelentés szerint 633 technikusunk van, áa mágia azt mondjuk, hogy gyengék a káderek. Pongrácz elvtára ia ezt kérdezi. Itt meg szeretném mondani az elv­társaknak, hegy VII.osztályunk összetétele olyen, hogy 65 százalékban nyugatosokból éa katonatisztekből tevődik össze. Sz nyomja rá a bélyegét arra a kérdésre. Itt megvan egy bizonyos etcck, a létszám elegendő ugyan, de nem szívvel-lélekkel és nem minden erejükkel fára­doznak azon, hogy népgazdaságunk fejlődését előreftanditeák, hanem r-s osak úgy a maguk módján dolgoznak. Tarmáazeteaen aok változás és I fejlődés van ezen a területen ia. Ez a tény azonban maga megmutat­ja, ml az oka annak, ho© VII.osztályunkon nem tudjuk azt a lendü­letet biztosítani, emeli et biztosítani lehet egg másik területen, •kár tanácsi területeken, va© a gyáraknál, ahol nem ilyen a dol­gozók összetétele. Gálhidi kartára mág azt kérdezi, hogyan lehetne ér­dekeltté tenni a kerületekben a mérnöki hivatalokat. Azt hiszem, ezt már egynéhányszor meg Is tárgyaltul:. A kerületi mérnöki hivatalokat tt aktívakká kell tenni, még pedig nemcsak úgy, ho© körítések éa zárak kijelölésével éa íregjavltáeával, va© felvonókkal foglalkozzanak, hanem elsősorban is az szükséges, hogy a mérnöki osztályok figye­lemmel kísérjék a kerületben folyó építkezéseket éa aktívan folyja­nak be az ellenőrzésbe éa Ida bevonják moat már az állandó bizott­ságokon keresztül ezeket iz erőket, ekik képesek e©-egy ilyen épít­kezésnél felderíteni a hibákat, va© javaslatokat tenni, ami idáig nem volt módunkben. A kerületi mérnöki osztályoknak, máig a tanáos meg nem alakult, az volt a szerepük, ho© a kerítéseket Jelölték ki, azután e©es zárakat, va © e©ea fial bontásokat, válaszfalak ápltkezéaeit engedályezták, megnézték, megtekintették, kutyeólaket, t sertésólaknt csináltak, nyilvánvaló, légy e itnáct megalakulása 3? - - - - - - — - - - -- — - - - — - -----

Next

/
Thumbnails
Contents