1950. október 17. - Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottsága üléseinek jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.102.a.1)

69

j * - 35 - J senyszellemet. A jelentésből azt látom, bogy az elvtársak alaposan foglalkoztak a verseny m ginditásával, de hiányolom, hogy a válla­latvezetőkkel nem beszélték át a versenytervezetet. Ez rá is nnyomja a bélyegét az egész jelentésre. Megvannak adva bizonyos számok, bárom százalék, öt százalék. Lehet, hogy az elvtársak kitünően ismerik az üzemeket, de nem biztos, hogy úgy tudják megállapitani ezeket a szá­mokat a helyi viszonyok ismerete nélkül, hogy feltétlenül reálisak. Lehet olyan munkaterület, amelyről az elvtársak nem is tudnak, de a vállalatvezető, aki ott dolgozik az üzemben, látja, hogy hol van még lehetőség verseny megindítására, mik a szűk keresztmetszetek, melyek rt® azok a kérdések, amelyekkel elsősorban kell foglalkozni és amelyekben fokozottabban kell vinni a versenyt. Itt van például a Köztisztaság kérdése. Kruzslák elvtárs ait mondta, hogy az utcaspprők között nem lehet versenyt inditani. Kissé mélyebben kell belegondolni a dolgokba. Úgy látszik, Kruzslák elvtárs úgy értelmezi, hogy akkor csak selejtet termelnének, még pisz­kosabb lenne az utca. Ez abból a gondolatból fakad, hogy a verseny mindig a selejt fokozásával jár, pedig nem úgy van. Véleményem sze­rint lehet inditani szocialista munkaversenyt az uteaseprők között is. Mondjuk a verseny feltétele lenne elsősorban a minőségi munka, tehát tisztábban dolgoznának, hogy ne maradjon szemét, piszok. A minőségi munkával párhuzamosan versenyszerűen fokozni lehetne a fel- söprendő területet is. Ha helyesen fogalmazzák meg a versenyfeltéte­leket és helyesen indítják meg a versenyt, akkor az uteaseprők közt is eredményeket lehet elérni. Én azt javasolom, bogy az ipari osztály tárgyalja meg alaposan ezt az egész javaslatot a vállalatvezető elvtársakkal, tárják fel azokat a területeket, amelyeket még belőhet iá állítani a versenybe. I e z v á 1 : Helyes a IV.osztály javaslata a munka­versenyre vonatkozóan. Helyes, hogy a munkaverseny szervezett formá­ját hozzuk a végrehajtóbizottság elé. Fontos, bogy a mi üzemeinkben is indítsunk olyan munkaversenyt, amely alkalmas az eddigi eredmények ______________________________________V?_____________________________________________________ '***** » r +*r at} Í £ _______________

Next

/
Thumbnails
Contents