1989. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

272

IV. A fővárosi önkormányzati rendszer és az agglomeráció / Az önkormányzati törvényben a fővárosi sajátosságok külön jogszabályban való megjelenítését az agglomerációs kapcso- * latrendszer is szükségessé teszi. Ez egyrészt felveti "a vá- , ros és vidéke" kapcsolatrendszernek a területi beosztásban * való megjelenítését, az önkormányzatok társulási elven való együttműködésének átgondolását, a képviseleti és az igazga­tási egységek viszonyának együttes továbbiéilesztését. Ennek során figyelemmel kell lenni azokra az előzményekre, amelyek Nagy-Budapest kialakulása során és a jelenlegi rendszer fenntartása következtében a fővárosi igazgatási rendszerben jelentős feszültségeket teremtettek a főváros és a kerületek / viszonyában is, továbbá azokra a törekvésekre is, amelyek az ebből adódó gondokat a város belső szerkezetének és önkor­mányzati rendjének átalakításával látják megoldhatónak, együttesen a térségi kapcsolatok fejlesztésével. / Ezért tehát Indokolt külön szabályozási elvként már az al­kotmányozás- folyamatában megfogalmazni, hogy Budapest és az agglomeráció kölcsönös egymásrautaltságát is ki kell fejezni az önkormányzati jellegben. / •/ "A város és vidéke" probléma nem újkeletű. A magyar köz- igazgatás történetében a századfordulótól kezdve találunk figyelemre méltó elemzéseket és megoldási javaslatokat, amelyben egyaránt megjelentek elképzelések a közigazgatá­si összevonásra és a térségek - közigazgatási összevonás nélküli - kapcsolatrendszerének fejlesztésére.(10) Az elképzelések közül - történelmi, politikai okok miatt ­f m jjj . B w. ..w-v SSSBGCSl SfiWBB Ml ——■■ ■ ■ ■ ------ ^ } X 26 -

Next

/
Thumbnails
Contents