1989. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
197
' közelítést igényelnek viszont a rendkivüli veszélyhelyzetek elhárításával összefüggő államigazgatási ügyek, ahol a 1 felsőbb szintű államigazgatási szervnek az eljárásra való utasításon túlmenően érdemi utasítási és hatáskdreivo- F nási jogkörökkel is rendelkeznie kell. Lényeges követelmény, hogy az alapvető jellemzőjében önkormányzati szervezetté váló tanácsok végrenajtó szerveit csak kiegészítő mértékben lehet ilyen államigazgatási ügyek helyi intézésére kötelezni. Ezen neiyi apoa- rátusi tevékenység mennyiségét tekintve nem lehet több a h^lyi Önkormányzati ügyek előkészítésére és végrenai- fására fordított igazgatási tevékenységnél. A helyi feladatvégzés ezen arányváltozását úgy érhetjük el. ha lényegesen csökkentjük a tanácsi hatósági ügyek számát. Részben deregulációval, részben azáltal, hogy bizonyos hatósági ügyeket, hatósági felügyeleteket centrális alárendeltségű helyi államigazgatási szerveknek adunk át. A helyi önkormányzati testület által ellátandó önkormányzati ügyek, valamint az önkormányzat végrehajtó * szervezete által intézendő egyedi hatósági ügyek között elméletileg és gyakorlatilag is igen nehéz pontos, nősz- szabb időt tekintve változatlan határvonalat húzni. A pragmatikus határvonal közelében mind a két oldalon határesetek fordulnak elő. A merev szétválasztás elkerülése érdekében két módszer vehető igénybe. a) A törvényalkotó rendszeres időközönként felülvizsgálja a korábbi minősítést, és ha kell. azon mind a két \ irányban változtatásokat hajt végre. Bizonyos államigazgatási ügytípusokat önkormányzati hatáskörbe sorol, más önkormányzati ügytípusokat a végrehajtó szervezet államigazgatási hatáskörébe utal át. b) A határvonal nemcsak ügytípusok, hanem azonos ügytípuson belül különböző jelentőségű ügyek közi is I felmerülhet. Ebben az esetben kivételesen indokolt lehet az egyirányú ügymozgatás. Nevezetesen, ha az ónkormányzat végrehajtó szerve a saját hatáskörébe tartozó valamely hatósági határozat meghozatala során észleli, hogy a döntés az adott ügyfélen kívül jóval szélesebb lakossági kört is érint, akkor kezdeményezésre a helyi képviseleti testület az adott ügyben a döntést testületi hatáskörbe vonhatja (azt valamely bizottságához utalhatja). Az ilyen hatósági határozatot a fellebbviteli hivatal természetesen csak jogszabálysértés esetén bírálhatná (etüL mivel helyi testületi mérlegelést (elsőbb hivatal nem kérdőjelezhet meg, ha az a mérlegelés jogszerű volt. %\ mm ► m íja • B 4 \ \ H i É* i ü ATT § ------------,_| ■ ■ I |__|_n___|____i| WJ_| ^ ’ i