1989. szeptember 15. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
193
f ------- ______ ; tás előnyeit azonban csak akkor lehet kibontani, ha valóban olyan szolgáltatások vannak a helyi önkormányzat I hatáskörében, amelyek eltűrik vagy egyenesen igénylik a szapad helyi önkormányzást. Az átfogó igazgatás szervezeti előfeltétele, hogy a tanácsonkormányzat szektorális osztályai (szakigazgatási szervei) ne legyenek egymáshoz és a testülethez képest elkülönült, önálló jogi személyek. A helyi apparátust érintő központi bérintézkedések nem lehetnek ágazatilag elkülönültek, amelyek a központból vezérelve indokolatlan különbséget tesznek a helyi testületnek alárendelt osztályok dolgozói között. Az átfogó he'yi igazgatás követelményéből adódik, hogy a helyi feladat- és hatásköröket ne a szektorális miniszteri jogszabályok, hanem a központban is átfogó szemléletű testületek (Országgyűlés, kivételes felhatalmazás esetén a Minisztertanács) szabályozzák. d) A helyi önkormányzati rendszerben a helyi végrehajtó szervezet alapvető feladata az önkormányzati dónté• sek helyi előkészítéséhez és végrehajtásához kapcsolódik. Emellett a végreha/tó szervezet kiegészítő feladatként , a központi jogszabályokban országosan beszabályozott államigazgatási ügyek helyi intézését is feladatul kaphatja. E megoldásnak egyrészt igazgatási célszerűségi okai vannak (a helyi lakosokhoz legközelebb lévő igazgatási \ apparátus jár el, nem kell egy másik dekoncentrált igazgatási szervezetet létrehozni). Másrészt a helyi választott ♦ testület ezeknek az ügyeknek ha nem is a tartalmára, de elintézési módjára ügyfélcentrikus követelményeket képes közvetíteni. A helyi végrehajtó szervezet saját államigazgatási hatáskörében — amelynek a maihoz képest jóval szűkkórűbbnek kell lennie — relativ önállósággal jár el. A helyi önkormányzati rendszerben a végrehajtó igazgatási apparátus változó képviseleti testületekkel és rendszeresen cserélődő önkormányzati vezetőkkel fog szembetalálkozni. Egyfelől az igazgatási szakemberek bizonyos szakmai stabilitása és a településigazgatás bizonyos folytonossága szempontjából azonban nem lenne célszerű, ha a demokratikusan változó helyi politikusok (képviselők) korlátok nélkül cserélhetnék és teljesen sza- ^ bad helyi belátásuk szerint bérezhetnék a helyi szakapparátust. Másfelől ezen elvárást erősíti, hogy az önkormányzati szakapparátus nemcsak önkormányzati ügyeket intéz. Ezért az önkormányzati törvény megalkotásán túlmenően szükséges megalkotni azokat a közszolgálati jogszabályokat, amelyek a törvényesen és fegyelmezetten működő helyi szakhivatalnokoknak normatív módon garantálnak előmenetelt (képesítéshez és szolgálati időhöz kötött automatikus előrelépést), illetve amelyek bizonyos védettséget és jogokat nyújtanak a helyi szakapparátusnak a helyi politika túlkapásaival szemben. Mindezen garanciák nem lehetnek olyan szélesek, hogy megakadályozzák a törvényesen működő helyi képviselőtestületet és tisztségviselőt abban, hogy saját apparátusukat a saját elképzeléseik vonalán vezethessék. 4. A következőkben részletezendő szakmai koncepció szakértői műhelymunkák eredményeként alakult ki. Ezen munkákban hazai és nemzetközi szakmai tapasztalatokat széles körben hasznosítottak. A szabályozási koncepció szakmai tervezetének létrejötte természetesen nem azonosítható magával a szabályozási koncepcióval és a törvénytervezettel. Mivel sarkalatos, ún. alkotmányos törvény szabályozási koncepciójának előkészítéséről van szó, elengedhetetlen, hogy magát a szabályozási koncepciót a Minisztertanács véglegezze és mutassa be az Or- szággyúlésnek. A Minisztertanács mindezt várhatóan a különböző politikai erők véleményére, vitájára és elenged- , hetetten konszenzusára alapozva fogja elvégezni. A szakmai koncepció jelen általános bevezetőjében szereplő magyarázatok a további törvényelőkészítő folyamatban többféle módon hasznosíthatók. Bizonyos részük az új alkotmány helyi ónkormányzatokkal kapcsolatos fejezetének indokolásánál vehető majd figyelembe. Más részek az új alkotmány megalkotása után megjelenő 1 önkormányzati törvény általános bevezetőjét (preambuiumát) képezhetik. A szabályozási koncepció alábbi tematii . .v •tus fejezeteit pedig az új alkotmány önkormányzati alaptételeinél és az önkormányzati törvénytervezet tematikus fejezeteinél lehet majd felhasználni. * ■ m i 4I A E ' ’ A93 "5HHHW . t *