1986. október 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

337

számok, szintterület stb. tekintetében/. E kérdésekben, szi­gorító célzattal növeltük az első fokú építésügyi hatóságok mérlegelési jogkörét. h- Indokolt korlátozást vezettünk be a túlzott tömegű, többszintes tetőtéri beépítések kedvezőtlen városképi megjelenése miatt.- A főváros természeti értékeinek és növényállományának fokozott védelme érdekében a szükségképpen kivágott fák pótlásán tul, az állomány növelésére is rendelkeztünk. Meghatároztuk - öveze­tenként és területenként - a telkek fásításának, valamint zöld­^ felületének kötelező mértékét is.- Egyes övezetekben korlátoztuk az adott környezettől idegen, nem kívánatos rendeltetésű melléképületek és melléképítmények épí­tésének lehetőségét is. Jk- Nagy számban jelentkező indokolt igény jobb kielégítése, a hát­rányos telekadottságok ellensúlyozása érdekében, a pesti olda­lon javasoljuk növelni az egyes épitési telkek beépitési lehe­tőségét .- A BVSZ a jobb áttekintés és a gyakorlati alkalmazhatóság érde­kében teljes mértékben alkalmazkodik az OÉSZ fogalomrendszeré­• hez és szerkezeti felépítéséhez. A két Szabályzat rendelkezései egymással összhangban vannak, együttes alkalmazásuk biztosítja a szabályozás egységét. A BVSZ minden tekintetben figyelembe veszi a főváros adottságait és megfelelelő keretet biztosit a városrendezési, városesztétikai, \ valamint a várospolitikai és városfejlesztési célkitűzések ér­vényesítéséhez is. H: rn­- <' > s l I r --------------------------------- '------------------------------—■—■---­I

Next

/
Thumbnails
Contents