1986. március 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
43
I i A gyors ütemben bővülő létszámú középfokú oktatás feltételemek biztosítására közös erőfeszítéseket tettünk a központi tervező szervekkel. Megállapodásunk szerint - évenkénti kormány döntés alapján - 1988-90 között az állami támogatás középiskola építési célra 300 millió Ft-tal megemelésre kerül, míg a Fővárosi Tanács meglévő eszközeiből 200 millió Ft-ot átcsoportosít ugyancsak középfokú oktatás fejlesztésre. Ezzel mintegy 70 darabbal növelhető a középiskolai tanteremfejlesztés előirányzata. A megállapodás értelmében - a lakásépítés és a szennyvíztisztító beruházás központi támogatásához hasonlóan - az oktatás fejlesztésének VII. ötéves pénzügyi előirányzatát is sávosan tervezzük, ahol az alsó határ a Fővárosi Tanács meglévő eszközeiből e célra tervezett előirányzat, a felső határ a kilátásba helyezett állami támogatással növelt összeg. Az ágazat ellátási és fejlesztési feladataira 57.540 millió Ft áll rendelkezésre, amelynek 55%-át a kerületek használják fel. A rendelkezésre álló összegből fejlesztésre 9.653 millió Ft, 17%, működtetésre 43.839 millió Ft, 76%, felújításra 4.078 millió Ft, 7% fordítható. A fejlesztési feladatokra rendelkezésre álló összeget a következő részletezés szerint tervezzük felhasználni: M_ Millió Ft xr. VII. ötéves tervezési sáv Index % VI ötéves Megnevezés előzetes ^ fe,sö 3:2 4:2 — - ■ — — ■ .—— —i ------------------- — határ ------------------1 . 2. T 4. 5. g. Lakásépítéssel összefüggő (lakótelepi általános iskola, óvoda) *' feladatok 2931,5 1890,8 1890,8 64,5 64,5 Középfokú oktatás 1052,1 4635,1 4935,1 440,6 469,1 Egyéb oktatás 134,0 - - - Oktatás összesen: 4117,6 6525,9 6825,9 158,5 165,8 Közművelődés, művészet, ifjúsági célok 321,9 538,1 538,1 167,2 167,2 Művelődésügyi Főosztály össz.: 4439,5 7064,0 7364,0 159,1 165,8 Sport fejlesztés (BTSH) 576,0 200,0 200,0 34,7 34,7 Egyéb kultrális célok 219,0 - - - Kerületi tanácsok fejlesztései fővárosi céltámogatással együtt 3170,9 2448,8 2448,8 77,2 77,2 ► ----K ulturális ellátás mindösszesen: 8405,4 9712,8 10012,8 115,6 119,1 Az óvodáskorúak létszáma az 1985. évi 80 ezerről a tervidőszak végére 70 ezer főre csökken. Ennek ellenére a megfelelő ellátáshoz az új, nagyobb lakótelepeken 2 ezer,kerületi beruházásban további 400, összesen 2400 óvodai helyfejlesztést kell megvalósítani. A fejlesztés, valamint a gyermeklétszám jelentős csökkenése a tervidőszak során lehetővé teszi 3.800, zömében szükséghely megszüntetését, 1.200 hely általános és középfokú oktatási célra, 700 helynek az óvodai foglalkozási körülmények javítására történő felszabadítását. Ezt megvalósítva is biztosított az igények teljes kielégítése, a csoportlétszám és a zsúfoltság további jelentős csökkentése. Az óvodákban ezzel 38 ttS I m k ■ 1 l'1' ''' "' II H | ■ 11 j w. * ________________________________—.—.—.