1986. március 25. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
44
r ' lehetővé válik az oktató-nevelő munka színvonalának emelése. Gondként jelentkezik viszont az, > hogy az üzemek nagy számban (a VII. ötéves tervidőszakban csaknem 5 ezret) kívánnak megszün; tetni óvodai helyeket. Ezek kiesését a tanácsi óvodai hálózat pótolni nem tudja, különösen, ha figyelembe vesszük a 90-es évek közepétől előreláthatóan ismét emelkedő óvodáskorú gyermeklétszámot. Az általános iskolai tanulók létszáma 1987—88. tanévig 3 ezer fővel tovább emelkedik, majd a tervidőszak végéig jelentősen, 27 ezer fővel csökken. Uj általános iskola csak a folyamatban lévő kerületi beruházások befejezéseként, valamint az új, nagyobb lakótelepeken épül, összesen 312 r tanteremmel, ebből 228 tanterem lakótelepi, 84 tanterem kerületi beruházásban. A beruházások mellett óvodák átalakításával 36 tanterem létesül. Kedvező, hogy a tervidőszak végére a tanulócsoportok átlagos létszáma 28,3-ról 26,0-ra, ezen belül az alsótagozatban 28-ról 24 főre, a váltakozó tanítás aránya pedig 14%-ról 10%-ra csökken. Nagyon jelentős minőségi javulást jelent, hogy az alsótagozatban és ezen belül is az első osztályosoknál a tanulócsoportok létszáma lecsökken. Ez lehetőséget teremt a tanulókkal történő differenciált foglalkozásra, amely lehetővé teszi a tanuláshoz szükséges alapkészség kialakítását és az oldott iskolai tevékenységi formák bevezetésével fejleszti a gyermeki aktivitást. Az általános iskolai oktatás feltételeit a szükség- termek egy részének felszámolásával (60 terem) és az egyéb célú helyiségek eredeti rendeltetésének (pl. könyvtár, szertár, úttörőszoba), összesen 209 terem visszaállításával is javítjuk. Az egyes korosztályok létszámcsökkenése is lehetőséget ad az általános iskolai oktatás színvonalának javítására. Eree elsősorban az alsó évfolyamokon kerülhet sor. iu i. A tervidőszak folyamán el kell érni, hogy az intézményrendszer eredményesebben feleljen meg | alapozó funkciójának, működése során jobban szolgálja a többoldalúan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását. I A tárgyi feltételek javítását teszi lehetővé a taneszközök beszerzésére, továbbá az első és második idegen nyelv csoportbontásához, speciális készségfejlesztő programok szervezésére, pedagógusok I szervezett továbbképzésére a szakmai program keretében nyújtott központi támogatás. Az oktató munka minőségének alakulása nagymértékben a pedagógus ellátottság függvénye is. Ezen különböző munkaerő-gazdálkodási intézkedésekkel (nem a pályán működő pedagógusok bevonásával, nyugdíjasok foglalkoztatásával, anyagi érdekeltséget jobban figyelembe vevő belső helyettesítési rendszer kialakításával), valamint a pedagógusok élet- és munkakörülményeinek további javításával (szolgálati férőhelyek biztosítása, pedagógus 100 lakás akció, adminisztrációs tevé- * kenységek egyszerűsítésével) igyekszünk segíteni. Az óvodákban és az általános iskola alsó tagozatában a VII. ötéves tervidőszakban várhatóan megszüntethető a képesítés nélküliek alkalmazása, a felső tagozatban azonban még nem. Az egésznapos ellátásban (iskolaotthon, napközi, klubnapközi stb.) résztvevő tanulók arányának 53%-ról 56%-ra növelésével is törekszünk enyhíteni a családok gyermeknevelési gondjait. A tanterem és pedagógus ellátottság függvényében folytatjuk az általános iskolákban a fakultációk beve- k zetését. A korábbinál nagyobb súlyt helyezünk a kiemelkedően tehetséges gyermekek képesség| fejlesztésére. I A tanköteleskorú népesség megközelítőleg 3%-a speciális gyógypedagógiai oktatást-nevelést igé" V nyel. Ezen igényekkel összhangban tervezzük fejleszteni a kisegítő iskolahálózat tárgyi és személyi feltételeit. BE 2 — J I " ' ’ t