1985. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
284
„ , _____ —--------------w • ■ • ■ ' ~ f 0 ill 1 * két mutatnak be, és azt, hogy ezeknek a térségeknek a fejlesztésére, alakulására, sorsára vonatkozóan milyen elképzeléseik vannak . Oerzsl András: válaszában szól arról, hogy a hidak mindenkor a városszerkezet és az úthálózat részei is egyben. A budapesti hidhálózat fejlesztését részletes elemzések, tanulmányok előzik meg. A budapesti hidhálózat fejlesztésének a sorrendjét az OMFB elemzései, tanulmányai, a Tudományos Akadémia tanulmányai alapján, egyetemi tanszékek közreműködésével határozták meg. Elmondja, hogy a Lágymányosi Duna-hid megépítésével egyidejűleg egy fontos városszerkezeti korrekciót kell végrehajtani: a Hungária körút Duna szakaszának és a Könyves Kálmán körútiak a kinyitását, amely kapcsolat hiányzik a városszerkezetből. , A Lágymányosi Duna hid megépítése - az 1981-es árakat alapul véve - meghaladja a 3 milliárd forintot. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az MO autópálya gyűrű a város déli határán helyezkedik el. Az első ütemben az Ml-es, 117- es autópályát, az M5-os autópálya bevezetésével fogja összekötni. Ezzel együtt szükségszerűen két dunai átkelést is megva- lósit. Döntően az országos úthálózat részeként, autópályák összekapcsolását, valamint az átmenő és a teherforgalom alóli tehermentesítést szolgálja. A Csepel Albertfalvai hidról elmondja, hogy az elvégzett forgalmi vizsgálatok eredményeképpen a Lágymányosi hid megépítését előbbre kell sorolni, mint a Csepel-Albertfalva hid megépítését. Végezetül szól arról, hogy április 17-én kerül az Állami Terv- bizottság elé az "Elgondolások a főváros VII. ötéves tervi közlekedésének fejlesztéséről" cimü javaslat a Közlekedési Minisztérium és a Fővárosi Tanács közös előterjesztésében. Ebben szerepel a metró továbbépitése mellett a Lágymányosi Du- i na-hid is. Az előzetes számítások szerint ez a 3 milliárd Ft értékű beruházás 1987-1990. között megvalósul. Szerepel az Mü autópálya déli szektorának megépítése is. Ennek alapján 2 2* ■