1985. március 22. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
285
_________ i i —m a z első sz-ktnr I. ütem épülne meg 1990-re, ezt követően a teljes első szektor; az l.,7. autópálya bevezetés és az M5- ös autópálya bevezetés között pedig várhatóan a VIII. ötéves terv közepén, 1993-94-ben. Elnök: összefoglalójában hangsúlyozza, hogy az elhangzott felszólalások elősegítik a további munkálatokat. Az észrevételeket meg fogják vizsgálni, s amit lehet, figyelembe fognak venni a véglegesitéá<or. A tervjavaslat készítése során az eltérő véleményeket be fogják mutatni. Elmondja, hogy ez egy 2000-ig szóló koncepció, s a második menetben sem fog kiderülni, hogy abból mi valósul meg a VII. ötéves tervidőszakban, mert ezt az anyagi lehetőségek döntik majd el. Végül határozati javaslatot terjeszt elő. ^B Határozat: * 23. a Tanács megtárgyaltad budapesti agglomeráció rendezési tervének koncepciója" c. előterjesztést. Egyetért azzal, hogy - a főváros vonatkozásában - a vitában elhangzott észrevételekkel, javaslatokkal kiegészített "koncepció" képezze a rendezési terv kidolgozásának és véglegesitésének alapját. Határidő: a Fővárosi Tanács munkaterve szerint Felelős: Gáspár Tibor főosztályvezető ■ # I r n- 12 -