1983. június 27. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
391
> Ez elsősorban a karbantartási, beszerzési és tárolási gondok enyhítésében mutatkozik, de eredmények vannak a nyilvántartások rendszerének javulásában is. A végrehajtott központosító szervezések ellenére még mindig nagy az intézmények száma, sok a kis egység. 1982-ben a karbantartási munkálatok kiemelt figyelmet kaptak. Megállapíthattuk, hogy a karbantartási munkák szervezettebben bonyolódtak, céltudatos és nagyobb hangsúly kapott a meglévő vagyon megóvása. A társadalmi összefogással megvalósult karbantartás sok millió forint értéket ért el. Az említett szakoktatási intézményeken kivül a patronáló vállalatok, intézmények segítése említést érdemel. Az elmondottak nem jelentik azt, hogy a karbantartási tevékenység szervezésével elégedettek lehetünk, e tekintetben az átgondolt, tudatos és tervszerű munkát kell kibontakoztatni. Változatlanul számos nehézséget jelent a karbantartási munkákhoz a kapacitások biztosítása. iu Utóbbi években növekedtek a felújításra fordítható eszközök. Ez lehetőséget adott a több éves felújítási elmaradások behozásának megkezdésére. A felújítások szervezésében és kivitelezésében van javulás, a minőség is jobb. Ugyanakkor még mindig sok a nem kellő felmérésből keletkező késedelem /Újpesti kórház/. Előfordul, hogy a munkák elkezdése után derül ki más felújítási munka szükségessége. /Pl.: közmücsere./ Az is előfordult, hogy kivitelezői kapacitáshiány miatt a tervezett munka helyett mást kellett elvégeztetni, azt amire menetközben kapacitást lehetett biztosítani. ’ Van arra is példa, hogy olyan feladatok kivitelezését kezdték el, amelyre a szükséges fedezet nem volt biztosítva, kényszer- helyzet elé állitva ezzel a Tanács vezetését. Erősíteni kell azt a gyakorlatot, hogy a Végrehajtó Bizottság és a szakigazgatási szervek cimre szólóan engedélyezzék a felújítási kereteket. Tovább kell javítani a munkák előkészítettségét, a kivitelezés koncentráltságát. Csökkenteni kell a folyamatban lévő munkák számát. 334 M á I ' tw-8 A