1980. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

262

> eredményeiről, a szemléletformálás fontosságáról, majd kéri, hogy a Tanács tagjai agitációs munkájukkal és személyes példamutatásuk­kal segítsék a Vöröskereszt akciójának sikerét. Az előterjesztés­ben foglalt eredményekhez a Budapesti Vezetőség nevében gratulál, a tervek végrehajtásához sok sikert kiván a megvalósítóknak. Kosa Erzsébet a VIII. kerületi tanácstagi cso­port nevében méltatja az előterjesztést, felhiva a figyelmet arra, hogy az időskoruakkal való foglalkozás a jelentésben foglaltaknál szélesebb körű. A Tanács Családpolitikai Bizottsága nevében is szél a házi szociális gondozás súlyáról, az itt gondozottak lét­számáról, a területi gondozás terén jelentkező gondokról, az idős­korúak magányérzete feloldásának szükségességéről, a gondozók hi­vatásérzetéről, a lakosság és a lakóbizottságok e munkába való bevonásának szükségességéről és módozatairól. Megemlíti, hogy 14 sok együttműködési probléma volt a területi gondozók és a körzeti orvosok mellett dolgozó ápolónők munkája során, ezért egyetért a határozati javaslat 3./ pontjában megfogalmazottakkal. A jövőben hasznos lenne annak vizsgálata is, hogy a családban élő időskorúak család általi gondozásának milyen feltételei vannak meg és milyen feltételek hiányoznak, mely területeken igényelnek a családok se­gítséget. Dr. Keszler Pál a HNF Budapesti Bizottságának alelnöke elmondja, hogy a jelentés jól tükrözi az elért eredménye­ket és a jövő feladatait. Ezután szól a népfrontmozgalomban te- vékenykedő időskorúak munkájáról, a HNF szervezetében két évvel ezelőtt megalakult Egészségügyi és Szociális Munkabizottság tevé­kenységéről, céljairól és eredményeiről, a házigondozás jelentő­ségéről, a körzeti népfrontbizottságok által elindított akciókról, a lakóbizottságok fontos gyakorlati feladatairól és a lakóházak­ban elért eredményekről. Halmos László a XVI. kerületi tanácstagi csoport véleményét tolmácsolva elmondja, hogy az időskoruakról való gon­doskodás az egész társadalom kötelessége, mert azt az öregek egész életükkel, munkájukkal kiérdemelték. Tiszteletre méltó eredménye­Hl- 17 -

Next

/
Thumbnails
Contents