1980. december 19. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
263
két ért el a Tanács 1973-ban hozott határozatai végrehajtásában, az erre fordított anyagi eszközöket hatékonyan használták fel. Kerületük időskorú lakosai nevében megköszöni a Fővárosi Tanács segítségét, melyet a felépült szociális foglalkoztató, és az öregek napközi otthona létrehozásához nyújtott. Különösen egyetért a határozati javaslatok 1./ és 2./ pontjában megfogalmazottakkal. Véleménye szerint nagy gondot kell fordítani a nevelő munkára is az iskolákban, ahol a közvetlen segítségnyújtásra sok feltárható tartalék van még,a gondozásba való bekapcsolódástól az anyagi hozzájárulásig. Fontos szerepe lehet a tömegtájékoztatási eszközöknek is. Hasznos lenne azt is megvizsgálni, hogy a következő évtizedekben hogyan alakul a helyzet az időskoruakkal való foglalkozás jelenlegi üteme mellett. Végezetül a jelentést értékelve, azt elfogadásra ajánlja. Dr. Dávid Ferenc elismeréssel szól arról a munká- Ku ró1, melyről az előterjesztés számot ad. Ezt az tette lehetővé, t . i hogy az illetékes szervek megfelelő időben, megfelelő intézkedő- seket hoztak és azokat eredményesen végrehajtották. Ezután a szociális otthonok, az elme-szociális otthonok és egészségügyi gyermekotthonok problémáival foglalkozva felhívja a figyelmet arra, hogy az agglomeráció területén kellene ilyen intézményeket létre- hozni, ezzel is segítve az ott elhelyezettek hozzátartozóinak helyzetét. Javasolja, hogy a határozati javaslatok végrehajtása során a munkába vonják be a Tanács Jogi és Igazgatási Bizottságát is, mert e problémakörnek nagyon sok jogi vonzata van. Megítélése I szerint a Tanács szakigazgatási szervei a feladatok megoldásában egységesen vettek részt, ezért is lehetett jelentős eredményeket elérni az 1973-as határozatok végrehajtásában. Előadó válaszában megköszöni a hozzászólásokban megnyilvánuló aktivitást, az elhangzott javaslatokat, melyeket további munkájuk során hasznosítani fognak. Az időskorúak helyze- | tének figyelemmel kisérése, helyzetük állandó javítása csak szoj ros koordináció, együttműködés és közös tenniakarás alapján hozhat eredményeket. Javasolja, hogy a Tanács elismeréssel vegye tudomásul a Magyar Vöröskereszt Budapesti Vezetőségének kezdeményezését, mert nagyon sokoldalú, áldozatos tevékenységet végeznek. ^ ' | < -IMA' * | mmmmmmmmrnmmmmm- 18 -