1979. június 26. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
373
r ~k\- 29 , III. Bentlakásos intézmények Budapest Főváros Tanácsa 1975-ben, a Végrehajtó Bizottság 1972 óta több izben is tárgyalta a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a bentlakásos intézetek munkáját. Határozatai alapján Budapesten a bentlakásos intézmények széleskörű és jól tagolt hálózata alakult ki a veszélyeztetettségük miatt állami gondozásba vett, fogyatékosságuk miatt sajátos gondozásra szoruló gyerekek, az itt tanuló vidéki középiskolások és szakmunkástanulók elhelye- zsére és nevelésére. A bentlakásos intézmények átfogó, egységes hálózata azt követően jött létre, hogy a közoktatáspolitikai döntések következtében 1973-ben és 1974-ben tanácsi irányításba kerültek a korábban szaktárcákhoz tartozó középiskolai kollégiumok és szak- *, munkástanuló otthonok. A 102 egységből álló és mintegy 15.000 férőhely kapacitással rendelkező rendszer alkalmas a differenciált igények kielégítésére, s arra, hogy rugalmasan kövesse a demográfiai mozgásból, a szakképzési szükségletek kielégítéséből származó változásokat. 40 nevelőotthonunk 4659 férőhellyel, 17 bentlakásos gyógypedagógiai intézet 1793 férőhellyel, 23 középisI V kolás, illetve 22 szakmunkástanuló otthon és kollégium 9653 férőhellyel működik. A társadalmi szükségleteknek megfelelően az elmúlt években a szakképzésben részesülő tanulók elhelyezésének, valamint a súlyosan fogyatékos gyermekek nevelésének lehetőségei nö- ^ vekedtek. A nevelőotthonokban a gyermekek fejlettségéhez, neveltségi állapotához, sajátos státusához igazodó differenciált tagozódás segíti elő az eredményes munkát. Az otthonok felszereltsége, tisztasága, belső rendje igen sokat fejlődött, bár az épületek állagával sok a gond. Kedvezően alakultak hatékony intézkedések hatására az otthonok nevelő munkájának személyi feltételei is. Elmondható, hogy a fővárosi nevelőotthonok munkájának körülményei ma általában jobbak, mint az országos átlag. Haladás történt a pedagógiai munka régebben jogosan bírált tartalmában. Feloldódott az otthonok zártsága, megvalósult mindenütt - ahol lehetséges volt - a gyermekek külső iskolába járása. > -----------