1978. október 4. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
156
,r n Nagyon sok szó elhangzott itt a pénzügyi főosztály munkájával kapcsolatban. Én mégis szeretnék hozzászólni a számvizsgáló bizottság nevében. Megtárgyaltuk az anyagot, egyetértettünk vele, és az volt a véleményünk, hogy a pénzügyi főosztálynak a munkája még jobb, mint a jelentése, mert abban nem adhatott számot arról a sokirányú, apró tevékenységről, amelyről elsősorban mi szerzünk tudomást, akik közvetlenül kapcsolatban állunk a főosztállyal. 3 évvel ezelőtt az állt a számvizsgáló bizottság beszámolójában, hogy javitani kell a Fővárosi Tanácsnál folyó munkát, mert ahány főosztály, annyi kia tanács alakult ki. Azt hiszem, most me®nondhatjuk azt, hogy ezen a területen már javult a helyzet, sőt bizonyos fokig már fel is bőmlottak azok a korlátok, amelyek minden területre, minden szak\ igazgatási szervre kivétel nélkül egy kicsit úgy nyomták rá a bélyegüket: Az én házam az én váram, senki más ne jöjjön be! I V A pénzügyi főosztály nagyon okosan igyekezett ezeket a korlátokat lebontani, és olyan szigorításokat hajtott végre az össztevókenység keretén belül, amelyek pozitiv > irányban befolyásolták munkáját. Megszűnt a bázisszemlélet. Azt hiszem, ezt elsősorban a külső kerületek érzik legjobban. Eddig egy ráépitéses rendszer volt. A jók jól- jártak, a rosszak pedig egy picit még jobban lemaradtak. A bázisszemlélet megszüntetésével - ami nemcsak a pénzügyi főosztálynak volt a feladata, hanem amiben az összes főosztály közreműködött - javult az ellátottsági szint a külső kerületekben. Reméljük, hogy ez folytatódni fog. I /f\ 6 • JB BT ~ '