1978. október 4. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

157

» Közgazdasági szempontból is javult a munka a fő­városnál. Ez nemcsak a pénzügyi főosztálynak, hanem a főosz­tályok jobb együttműködésének is köszönhető. A pénzügyi fő­osztály sokszor vitában győzte meg a főosztályokat, hogy he­lyesebben és ésszerűbben gazdálkodjanak. Javaslatai nyomán komoly változás következett be. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a következő időkben még nagyobb nehézségek lesznek. Nemcsak arról van szó, hogy a pénzért kell harcolnunk, hanem arra is kell tö­rekedni - és a pénzügyi főosztálynak elsősorban ez lesz a feladata -, hogy minden pénzt nagyon meggondoltan használjunk fel valamilyen célra. Csak oda adjunk pénzt, ahol feltétlenül szükség van rá, mert népgazdaságunk nincs abban a helyzetben, hogy ugyanúgy finanszírozzon különböző szerveket, mint ahogy azt eddig számtalan esetben tette. A főosztály szervezeti tevékenysége az egész fő­városra kiterjed. A kerületek is nagyon komolyan hozzájárul­tak a munka megjavításához. Sok a kezdeményezés a főosztály részéről. Ez pozitiv. Ezt a jövőben erősiteni kell. A főosztály javad atot tett bizonyos pénzeszközök átcsoportosítására. Ezzel meg lehetett oldani olyan feladato- t kát, amelyek hosszú időn keresztül nem oldódtak meg. Remél­jük, hogy a következő időkben ezen a területen további válto­zások lesznek. A pénzügyi főosztály rendszeresen felülvizsgál­ja azokat az igényeket és javaslatokat, amelyeket az egyes főosztályok és az egyes főigazgatóságok a pénzmaradvánnyal kapcsolatban tesznek. Ez természetesen csak vitában alakul­hat ki. Amikor a végrehajtó bizottság meghozza határozatát, IP: , . 1 ai hfi I m \ - 75 -

Next

/
Thumbnails
Contents