1977. június 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

31

két, a Duna alatti meder keresztezést, a délbudai fő­nyomóvezetéket, az Árpádfejedelem úti hálózatot, to­vábbá részlegesen a budai III. főnyomót és a kelenhe- gyi gépházat. Az állóeszközök fenntartására 8,1 millió forinttal töb­bet fordítottak, mint a megelőző év során, de az áremel­kedés következtében ez tartalmában csak az előző évi mű­szaki megvalósulásnak felel meg. A főváros területén keletkező szenny- és csapc.dékvizek elvezetése az év folyamán zavartalan volt. A csatornahá­lózat az előző évinél és a tervezettnél is gyorsabban, összesen 49 km-rel nőtt. A közcsatornába az 1975. évinél . és az előirányzottnál is kevesebbet, 11,631 lakást kap­csoltak be. A lemaradás oka mind a viz, mind a csatorna V s bekötéseknél: a családi húz építők, illetve tulajdonosok bekötési igénye a számítottnál kisebb. ■ 1976-ban az előző évinél valamivel többet, 416 millió fo­rintot fordítottak a főváros szennyvíz megsemmisítésének fejlesztésére és 61 milliót szinttartási munkákra. A jóvá­hagyott terv üteménél lassabban haladt a főváros szenny­víztisztítási akció-programjának jelenleg két legfontosabb fejlesztése, a délpesti szei.nyviztisztitó bővítése, vala­mint az északpesti telep előkészítő munkálata. A lakásépí­tések előfeltételét jelentő alapcsatorna épitések üteme mélyépítési kapacitás hiány miatt számos lakótelepen elma­rad a tervezettől. A beszámolási időszakban a városi ráz és földgáz szolgál- [ tatás - kalóriában számított mennyisége - 13,8 /-kai haladta meg az előző évben szolgáltatottat. Kedvező, hogy az 1976. év során tovább növekedett a földgázfelhasználás részaránya, mely év végére elérte a 83,4 /-ot. A főváros gázellátási rendszerébe 17 ezer u.j fogyasztót kapcsoltak. B _________________________ ^ -27 -

Next

/
Thumbnails
Contents