1977. június 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
32
I _________ ^ ' - 28 , A dolgozók életkörülményeinek javítása, valamint a főváros levegőtisztaság védelme szempontjából egyaránt kedvező, hogy a 9 ezer gázfűtésbe bekapcsolni tervezett lakás helyett 16,7 ezer bekapcsolása történt meg. A központi földgázprogram budapesti célkitűzéseinek időarányos feladatai teljesültek, elsősorban a III., XIII., és XIV. kerületek, ben 24 ezer fogyasztót állítottak át városigáz fogyasztásról a gazdaságosabb földgáz fogyasztásra. A tervezett 45 km helyett - 22 km vezeték megszűnése mellett - 96 km uj vezeték épült, mely az előző évi fejlesztést is jelentősen meghaladja. A távfűtési szolgáltatás 1976-bari is a korábbi évek dinamizmusával fejlődött. A tervezett 12,6 ezer helyett a hálózatba ujabb 14 ezer lakást kapcsoltak, s ezzel a távfűtéssel ellátott lakásállomány megközelíti a 12o ezret. A tervezettnél 33 7^-kal több, összesen 2o km uj hőtávvezeték épült. Megfelelő volt a szolgáltatás biztonsága: kezelési és karbantartási hiba miatt 12 óránál hosszabb fütés- kiesés nem fordult elő és csökkent a panaszok száma. Az állandó és idény jellegű fürdők személyforgalma mind az . előző évitől, mind pedig a tervezetthez képest lemaradást mutat, főként a tatarozások, üzemeltetési problémák, valamint a kedvezőtlenebb időjárás miatt. A fürdők fejlesztésére, szinttartási feladataira 1976-ban fordítható 171,6 millió forintból 9o,5 millió forintot használtak fel. ^ A Gellért pezsgő- és hullámfürdő rekonstrukció kivitelezésének üteme felgyorsult, de lemaradás tapasztalható a Dandár fürdő és a Szabadság strand korszerűsítésénél. A fürdőrekonstrukciókhoz kivitelező kapacitás biztosítása egyre nehezebb. | ifc & m t M m ^ _________ ^ j