1976. december 21. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

121

-------­j r­> A IV. ötéves tervidőszakban kitelepítésre kötelezett vállalati telephelyeken mintegy 19-20 ezer ember dolgozott. Elvileg ez a létszám szabadult fel. A létszámfelszabaditás azonban eszmeinek tekinthető, mivel a természetes kilépéseket a vállalatok nem pótolták és az üzemekben a felszámolást megelőző évben az eredeti létszámnak csak 1/3 része volt állományban. Az 1960-as években hozott kitelepitési határozatok végrehajtása - néhány kivételtől eltekintve - lényegében megtörtént. A Minisztertanács határozata és a Gazdasági Bizottság 1973. évi útmutatása alapján az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint a Fővárosi Tanács elkészítették az V. és VI. ötéves tervidő­szak iparkitelepítési programját. A program lényegében a lakásépítés útjában álló, elavult, valamint a környezetet zavaró üzemek és a korábbi GB határozatok alapján kitelepítendő, de a feladatot csak az V. ötéves tervidőszakban megvalósító vállalati telephelyek, gyáregységek körét öleli fel. A jegyzék a továbbiakban kiegészülhet a főváros iparának szelektiv és intenzív fejlesztési koncepciója alapján kidolgozandó ágazati tervekben kitelepítésre javasolt üzemekkel. (Az V. ötéves tervidőszakban kitelepítendő üzemek felsorolását a végrehajtási határidő feltüntetésével a melléklet tartalmazza.) 1976-1980. években 34 vállalatnak 61 gyáregységben kell a termelőtevékenységet megszüntetni, amit a vállalati tervekben is érvényre kell juttatni. (71. sz. jegyzék 1-3. oldal.) A kitelepítendő üzemek épületei általában elavultak, és mintegy 30%-os értéket képviselnek. Felújítá­suk, korszerűsítésük jelentős költségráfordítást igényelnek. A program végrehajtása során a fővárosban közel 300 ezer m: terület szabadul fel a lakásépítés és kapcsolódó létesítményeinek megépítéséhez, az ipari elaprózottság és szétszórtság egyidejű csökken- M lésével. Az V. ötéves tervidőszakban a legtöbb telephely a XIII. kér. IV. kér. IX. kér. és XIV. kerületekben szűnik meg. A kitelepítések révén mintegy 9 ezer fő szabadul fel és irányítható át közvetlenül, vagy közvetetten a munkaerőgondokkal küzdő területekre. v Az V. ötéves tervidőszakban a korábbi iparkitelepítési és iparfejlesztési alap megszüntetésével egységes központi területfejlesztési alap létrehozására került sor. Ennek célja, hogy segítse a- település fejlődését. . - a gazdaságos termékszerkezet kialakítását,- a főváros ipari zsúfoltságának csökkentését,- létszámot cs területet szabadítson fel a fővárosban és- csökkenjenek a környezeti ártalmak, f ezért az alapot elsősorban a fejlesztésre kijelölt területekre települök fővárosi üzemek támogatására kell felhasználni. A teljes program végrehajtása - az ágazati becslések szerint - 2 milliárd forintba kerül. Ennek pénzügyi fedezete csak részben biztosítható a területfejlesztési alapból. A kitelepítéseket a vállalatoknak saját fejlesztési alapjukból és bankhitelből kell elsősorban fedczniök. Tapasztalataink szerint azonban az érintett vállalatok saját forrásaikból nem. vagy csak részben irányoztak elő pénzügyi fedezetet a végrehajtásra. i A központi területfejlesztési alap.kezelője 1976. évtől az Állami Fejlesztési Bank üzemek közötti felosztására az érdekeltek bevonásával az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium tesz javaslatot az OT PM ÉVM képviselőiből alakított bizottságnak. A különböző források összehangolását a pályázatok elbírálásánál az ÉVM folyamatosan végzi. 60 ífli A1A

Next

/
Thumbnails
Contents