1976. május 13. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
248
,r n i A Budapesten keletkező háztartási hulladék megsemmisitése már napjainkban is gondot okoz. A szemét elhelyezésére szolgáló gödrök néhány év múlva megtelnek és szennyezik a környezet levegőjét. Budapest határán túlra szállítása pedig nagy mértékben növeli a költségeket. Ezért fel kell építeni egy nagykapacitású korszerű szemétégető müvet, melynek előirányzata 2 milliárd Ft., állami nagyberuházásként történő megvalósulásához az Állami Aervbizottság hozzájárult. A beruházást 1977 évi kezdéssel és 1981 évi befejezéssel tervezzük, a Tervtörvény által meghatározott ütemben. Az Uzembehelyezés után lehetővé válik a keletkező égethető szemét 5o %-ának megsemmisitése* Az V. ötéves tervidőszakban többet fordítunk a főváros leromlott állapotú fürdőinek korszerűsítésére, mint az előző tervidőszakban. Befejezzük a Gellért fürdő rekonstrukcióját és elkezdjük a Széchenyi fürdő régóta esedékes korszerűsítését. Régi, és nagy tömeget érintő jogos igénynek teszünk eleget azzal, hogy megkezdjük a Pascal fürdő építését. 198o-ig négy medence és 4 ezer fő részére szük[ „ séges öltözők építése fejeződik be. A fürdő úgy épül, hogy egész évben használható legyen. Egyéb kommunális feladatokra tanácsi fejlesztési alapból mintegy 49o millió Ft-ot fordítunk. Befejeződik a város- , ligeti park rekonstrukciója és a társadalmi segítséggel épülő hajógyári- sziget rendezése. f Z i