1975. január 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)

173

w ^ képesek kielégíteni. Ahhoz, hogy ezek az egységek a lakosság jobb ellá­tása érdekében szélesebb áruválasztékot tudjanak tartani, korszerű, nagyobb méretű Üzletté történő kialakításukra van szükség. Ez csak úgy érhető el, ha lehetőség van az egymás mellett lévő üzlethelyi­ségek, vagy egyéb nőm laká3 célját szolgáló helyi­ségek összevonására. Az egymás mellett lévő üzlethelyiségek összevonását azonban az anyagi lehetőségeken kivül a hatályos jog­szabály is korlátozza. Jogszabály vonatkozásában a 10/1972. /III.28./ Kom. sz. rendelettel módosított, a közületi szervek el­helyezéséről szóló 2/1969. /I.23./ Korm.sz.rendelet a következőképpen rendelkezik: A jogszerűen használó, ív a helyiség használatra átengedése, illetőleg cseréje esetében a felek megállapodásában meghatározott - ma­gánszemély esetében azonban legfeljebb a kártalanítás szabályai szerint megállapítható - összegű ellenér­tékét követelhet. A kártalanítás - a kártalanításra jogosult választása szerint csoreholyisággel, pénz­‘ V 00 ben, vagy mindkettővel történhet. A kártalanítás mód­ját, mértékét ás határnapját - jogszabályban megálla­pított keretek között - elsősorban a felek egyezsé­ge határozza meg, a vitás kérdésekben az elhelyező , . hatóság dönt. A tapasztalatok szerint c rendelkezés több vonatkozás­ban is gátolja, az egymás mellett lévő üzlethelyisé­gek összevonásához szükséges és igényelt helyiségek kereskedelmi célra történő felhasználásét. Ugyanis: 1./ a helyiséget használó közületi szerv kártalaní­tásként - élve választási jogával - általában csereholyiságet kár. ■ Ml ' I ^ ________ " _j

Next

/
Thumbnails
Contents