1974. május 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
92
együtt marad, csirája lehet egy további szervezetnek vagy ilyen csoportok kapcsolódásának. Reméljük, hogy a tájékoztatóban említett csökkenő irányzat a bűnözésnek erre a szektorára is vonatkozik. Következnek a gazdasági bűncselekmények - most már a felnőtt korúak cselekményeiről beszélek. A gazdasági bűncselekmények a statisztika szerint - az idegenforgalom egyébként örvendetes növekedésével összefüggő devizabüncselekmények mellett nJknfcfc - a fővárosban alacsony előfordulási számot mutatnak. A gazdasági vesztegetésről a tájékoztató adott egy-két jellemző példát. Az anyagban közölt számok, igy például az, hogy 1973-ban csupán 19 személyt Ítéltek el gazdasági vesztegetés miatt, azt hiszem, annyiban kiegészítésre szorulna, hogy azok a tiszta, a más bűncselekmények halmazata nélküli 1 előfordulást jelentik csupán. Az Ítélkezési tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdasági vesztegetések sokszor a nagyobb összefonódásokat mutató és más címszó, például üzérkedés, deviza- bűntett stb. alatt futó bűncselekmény sorozatok kísérő jelenségeként lépnek fel. A birói gyakorlat a fővárosban is találkozott ilyen esetekkel, amikor az alkalmi ajándékozástól a visszatérő jellegű pénzjuttatásokon át a kiemelkedően nagy á> értékek átruházásig sok változat fordult elő. A korrupciónak ez az ága egyre nagyobb figyelmet érdemel mind a bűnüldöző i i/ szervek, úgy a bíróságok, mind a társadalom részéről. Végül röviden érinteni kell az élet és a testi épség elleni bűncselekmények kérdését, amellyel a tájékoztató is és a kiegészítés is foglalkozik. A befejezett szándékos emberölés, népies nevén gyilkosság miatti elitélés adatai a fővárosban arra mutatnak, hogy más ipari országok nagyvárosaihoz képest 32 ^ ^ , -17-