1974. május 3. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
79
Viszonylag kisebb számban előforduló, de sokkal veszélyesebb bűncselekményt jelentenek azok az esetek, amikor bűnszövetségben, a vállalaton belül összefonódva, egymást leplezve, egymást takargatva fosztogatják a nép vagyonát. Itt a felelősségre vonás mindig szigorú, ami több éves, végrehajtandó szabad8ágvesztésbüiitetés és súlyos vagyoni hátrányok alkalmazásában nyilvánul meg. Ugyanakkor a biróság szigorúan lép fel a vagyon elleni bűncselekmények úgynevezett hivatásos % elkövetői ellen. Ezek a bűnöző életmódra berendezkedett zseb- metszők, markecolók, akik ^például részeg emberek kifosztására specializálták magukat. Az ilyen, rendszerint visszaeső elitéltek büntetésüket fegyhásban töltik el és feltételes szabadságra nem bocsáthatók, átnevelésük igen nehéz, mert # szabadulásuk után állandó munkát rendszerint nem vállalnak, munkakerülő életmódjukat sajnos tovább folytatják. A közlekedési bűncselekményekről is kell néhány szót ejteni* írásos tájékoztatómban is megállapitottam, hogy a közlekedési bűncselekmények száma csökken. A tájékoztató szerint is ennek oka a közlekedési morál bizonyos mérvű javulása, a gépjárművezetők és a gyalogosok körében egyaránt. Közrehatott az ilyen cselekmények számának csökkenésében az is, hogy a közlekedés biztonságáért felelős szervek, elsősorban a rendőrség igen komoly ellenőrző tevékenységet fejt ki és azt fokozta is. Mi az oka tehét annak, hogy a birósági statisztikában a legsúlyosabb közlekedési bűncselekményekért elitéltek száma mégis emelkedett? Ennek oka a szigorúbb és kiterjedtebb ellenőrzés, valamint a szigorú felelősségrevonás. A rendőrség alapos helyszinrajz és fényképfelvételek készítése után, ' szakértők bevonásával állapítja meg, hogy a karambolozót, a ^ 15 ____ I - 7 -