1972. március 28. - Budapest Főváros Tanácsa tanácsülési jegyzőkönyvei (HU BFL XXIII.101.a.1)
133
\ Dolgozzák ki a nyilvántartások egyszerűsítését, az adatok, tervtár stb. korszerüsitését, summájában a feladatokat, azok intézésének módját és rendszerét, a hatósági közakarat és ellenőrzés hatékony, de az állampolgárok jogos érdekeit tiszteletben tartó módszerét ós végül az igy adódó feladatok ellátásához szükséges személyi és dologi feltételeket. Ez az első feladat, márt csak azért is, mert a kerületi tanácsok apparátusa áll az első vonalban és az ő munkájukon keresztül itél az állampolgár. Meggyőződésem, hogy csak az alapo^gondos lerakásával, a kerületi tanácsok kiforrott és kipróbált modellje alapján lehet a főváros műszaki osztályai/, elsősorban a Városrendezési és Építészeti Főosztály szervezetét és műszaki közigazgatását jól és hatékonyan átszervezni. A kerületi modell/ kidolgozásával és annak mintájára pedig meg kell kezdeni a városrendezési, a lakásépítés-politikai, a telekrende- zési-telekpolitikai és végül a műemlékvédelmi fővárosi primer t feladatokat ellátó szervezetek ügykörének, műszaki közigazgatásának átszervezését, korszerüsitését. E módszer alkalmazásával kizárjuk azt a régi rossz szokást, hogy az irányitó szerv leadja az ujabb feladatot, a személyi és a dologi feltételek nélkül és azután azt mondja, hogy utánnam a vízözön. Kérem, hogy szíveskedjenek javaslatomat fon- tolóra venni. /Taps./ dr. Granasztói Pál : Igen tisztelt Tanács! Az előterjesztést ebben a rendkívül bonyolult, sokrétű és a főváros életének nagyrészét érintő problematikában- 5o -